A Nap mindkettőjüknek ugyanakkor kelt. A különbség csak az volt, hogy míg Samu ablakán besütve már csak az üres ágyat találta, addig Sanyit örömmel az ágyban ölelték a napsugarak. Na meg az, hogy amíg Sanyi az új építésű, mediterrán stílusú családi házába alig talált be a laposkás tető alatti ablakon, addig Samu hetedik emeleti panellakása könnyű bejárást engedett a napnak. De ekkortájt Samu már úton volt, és általában öltönyében bosszankodott a szemből vakító napsugarak miatt (is).
Ugyan ez a nap Sanyi számára meglehetősen másképp indult. Mikor a nap besütött a szobába, lassan ébredezni kezdett. Feleségével több, mint harminc éve éltek együtt. A reggelek betonba öntött rutinként szolgáltatták a mindennapok bástyáit. Alsógatyában tántorgott ki a konyhába. Ebben a korban már előfordult, hogy fájt itt-ott. Különösen, ha az előző este valamilyen baráti összejövetellel telt, ahol a hangulatmutató nem ritkán ki is akadt. De a kávé megmentette a reggeleket.
Kedvező időjárási viszonyok mellett a reggelire a teraszon került sor. Sanyi sosem indult el éhesen. Ahogy cigarettára is rágyújtott minden evés után, vagy tárgyalások között. Ha lehetett még közben is.
Az autó mindig tiszta volt. Erre is jutott idő. És Sanyi mindent telefonon intézett. Ezért is tartotta feleslegesnek a korai kelést és indulást, hisz hatkor nem lehet telefonálni. Elpazarolt idő.
Az email-t szükséges rossznak tartotta, a vállalatirányítási és CRM rendszereket pedig nem is értette. Sanyi telefonált. Addig telefonált, míg a dolgok elintéződtek. Ha pedig későn oldódott meg, és ez valakinek sértette az érdekeit, újabb telefonokat bonyolított. De előfordult az is, hogy Sanyi nem telefonált. Erre akkor volt precedens, ha nagy volt a baj. Ilyenkor Sanyi elment egy ital nagykerbe, és a legdrágább italokból válogatott csomagot. A felesége ízléses csomagba kötötte, és Sanyi útra kelt. Hajnalban, éjszaka, hétvégén vagy ünnepnapon. Ilyenkor nem voltak pazarolható percek. És a kopasz fején ráncosodó bőr, meg a boci szemek olyan ártatlanul tudtak nézni, hogy Sanyira nem volt, aki haragudott. Irigyei voltak, elsősorban a gyerekkori ismerősök közül, akiknél, anyagi értelemben legalábbis, messzebbre jutott.
Sanyi hangja mély volt, az évek alatt elfüstölt tonnányi cigarettától érces. Olyan, amit jó volt hallgatni. Ehhez jöttek vicces, tanulságos vagy épp morbid történetek, amik megtörténtek vele az elmúlt 55 évben.
Aznap reggel Sanyi miután jóllakott és elszívta a cigarettát, lassan felöltözött. Felvett egy fehér pólót, ami mellé egy világoskék ing volt készítve. De azt ignorálta.
- – Ezt nem veszed fel? – kérdezte a felesége.
- – Öreg vagyok bohócnak. Dolgozni megyek, nem nősülni. – mondta az egyébként bohókásan mogorva Sanyi.
- – Ki menne hozzád, te öreg bolond. – reagált az asszony, és végezte tovább a dolgát.
Sanyi világos zakót és fehér tornacipőt húzott. Mint a patyolat, olyan tiszta volt. De inkább sportos, mint elegáns. És elindult.
A kocsiban azonnal telefonálni kezdett.
Először az ügyfeleit hívta, azt a kettőt, akihez aznap menni kívánt. Megerősítette a találkozók időpontjait. Ezután más, nyitott ügyeket intézett. Minden hívásnak célja volt. És tudatosan efelé haladt a beszélgetésben, de a legtöbbször úgy, hogy a partner észre sem vette. Óvatosan érdeklődött, terelte a témát. A hívás céljának mindig valami, az ügyfél által kedvező vagy érdekes dolog volt. Így telefonált Sanyi.
A célhoz közeledve nyugalommal konstatálta, hogy van még 10 perce a megbeszélt időpontig, és késni is illik 5-10 percet. Nyilván, fontos ember, hát késik.
A cégtől kicsivel távolabb parkolt le, de úgy, hogy lássa az üzem bejáratát, ahol az emberek forgolódtak. És figyelt. Látta ki van kint, ki megy be. Milyen ruhában vannak. Látta a szeméttárolóba kirakott forgácsot, hallotta az üzem zajait.
Feltűnt neki, hogy egy srác, viseltes de inkább utcai ruhában sokat telefonál az üzem bejárata előtt. Nyilván, mert ez csendesebb, mint odabent. És ha valami kérdés volt, a többiek is hozzá fordultak. Így történt, hogy mikor letelt a tíz perc, kényelmesen kiszállt a kocsiból és rágyújtott. Lassú de határozott lépésekkel indult afelé a srác felé, akit kisfőnöknek tartott.
Mikor odaért bemutatkozott neki.
- – Ravasz Sándor vagyok, szervusz. Még nem találkoztunk. – kezdte barátságos mosollyal, udvariasan.
- – Bős Imre, szia. – mondta Imre, zavartan, nem tudva mi is lesz itt pontosan. Sanyi ruházata nem tűnt biztosítási ügynöknek, de azért ez a fehér és világos szerelés nem is illett a koszos üzembe.
- – Hogy vagy, mi újság? – kezdte Sanyi.
És ez a buta kérdés, ez a hogy vagy a mai világban megrökönyödést vált ki. Imi is lefagyott, és odafordult Sanyihoz. Testbeszéde megváltozott, és kíváncsi lett.
- – Hát, mindig van valami, ami miatt idegeskedni kell. De gondolom máshol is.
- – Mindenhol is. – mondta Sanyi nevetve, és folytatta. – látom, Te intézed itt a napi bajokat.
- – Én. Próbálom. – mondta Imi, de még mindig szűkszavúan.
- – Dohányzol? – kínálta dohánnyal Sanyi.
- – Le kellene szoknom. De majd holnap. – azzal elfogadta a cigarettát.
És elindult a beszélgetés. Mióta dohányzik, mit szív. Hobbi, sport, horgászat. Minden ami nem munka és semmi, ami az.
Tudatos volt Sanyi részéről, hisz a munka, ami feszültté teszi, kerülendő téma volt a bizalom építés alatt. Elfogyott a cigi, és összebarátkoztak. Ekkor Sanyi felhívta a cég vezetőjét, akihez első bemutatkozásra érkezett. De az egyéb elfoglaltság miatt kért tőle 15 percet.
Ez remek lehetőséget jelentett Sanyinak bemenni az üzembe, további információt gyűjteni.
Bent a sötét, olajködös műhely-csodában egy tipikus magyar kisüzemet talált. Öreg gépek, kosz. Depressziós arcok. Sanyi mindenkinek köszönt, és mosolygott. Aki távolabb volt, annak intett. És működött. Az emberek viszonozták, még vissza is mosolyogtak.
Imre pedig beszélt.
- – A gépeink elavultak, a szerszámaink meg kopottak.
- – Te, tudok ám hozni szerszámot, de még satut is. Figyelj, olyan áron, hogy úgy mástól nem kaptok. De ha úgy össze tudjuk hozni, egy szekrényt is bele tudunk tenni a csomagba. Hát ez itt már össze fog szakadni. – jött elő az értékesítő Sanyiból.
- – Satut is? – ragadta meg Imi figyelmét a szó.
- – Micsoda? A legjobbat. Nagy szorító erejű, precíziós középre záró moduláris satut. Nem hazudok ha azt mondom, lefelezed a darab csere idejét és megduplázod a technológiát. Ezt nem szedi ki a szerszám. Olyat szorít, hogy olyan a pokolba nincs. – mondta Sanyi, miközben valójában nem tudta, miket beszél.
Imi elgondolkodott, de látszott, hogy fel lett csigázva. Tetszett neki. És közben haladtak a főnök irodája felé.
- – Jó lenne. De nem engem kell meggyőzni. Én támogatom. Ha engem megkérdez, néha meg szokott, akkor én azt mondom, hogy kell legalább öt. Ha nem is egyszerre, havonta egy-egy. Az nagyon sokat segítene.
- – Na és mivel érveljek a főnöknél. – kérdezte Sanyi.
- – Pénzzel. – nevetett Imi.
Aztán az ajtó előtt Imi Sanyira nézett, és így szólt:
- – Jégkorong rajongó.
Ezzel Imre indult is vissza az üzembe hogy nyakába vegye mindazt a problémát, amit az elmúlt 20 percben lerakott.
Sanyi pedig belépett az ügyvezető irodájába. Volt már másodperce körbenézni. Az asztalon volt pár érdekes tárgy, innen tervezte az indulást.
A bemutatkozást hideg volt. Az értékesítő érkezése negatív érzéseket váltott ki a cégvezetőből. Útált pénzt kiadni, és pont ezt látta az összes kereskedőben. Költséget.
Sanyi egészen pontosan tudta, hogy így van. Ezek persze érzelmek voltak, nem az értelem. Mindenki tudja, hogy szükség van értékesítőre. Ahogy fejlesztésre is. De ki szeret fizetni?
- – Mielőtt belevágunk, elmondja nekem,hogy indult a cég? – próbálta kicsalni a nosztalgikus jó emlékek pozitív érzéseit.
A kérdés viszonylag működött, de érezhető volt, hogy az elmúlt években annyiszor elhangzott a válasz, hogy sablonossá lett.
- – Értem. Gratulálok, minden esetre sokan szeretnének ilyen jó kis céget.
- – Köszönöm. – de a válasz még mindig hidegen csengett.
- – Ne haragudjon a kíváncsiskodásomért, de nem tudom nem észrevenni ezt az érdekes tárgyat az asztalon. Ha nem tévedek, ez egy jégkorong. És bevallom nagyon szeretem a sportot, de sosem fogtam kezembe ilyet. – Mondta Sanyi, miközben testartása őszinte érdeklődést mutatott.
És itt elindult a lavina. Szóba került a sport, a szabályok, a pénz, a játékosok. Ebből aztán elindáztak utazások, kalandok felé és érintették a kihagyhatatlan autókat is. Kiderült, hogy mindketten a német prémium szerelmesei, és van is hobbi autó mindkettőjüknek.
El is telt vagy egy óra, mikorra az ügyfél rákérdezett, már tegeződve.
- – Mivel is foglalkozol pontosan? Miket árultok?
- – Elrontjuk ezt a jó beszélgetést munkával? – kérdezett vissza Sanyi, de olyan humorkodva, hogy sejteni lehetett, nem egy komoly kritika.
- – Csak azért, hogy legközelebb már szóba se kerüljön. Csapta le a labdát az ügyfél nevetve.
- – Műhely és üzem kiegészítőket értékesítünk. Olyan megoldásokat, amikkel a munka biztonságosabb vagy gyorsabb lesz. Illetve van munkavédelmi divíziónk is.
- – Olyan megoldás van, hogy ne lopják a szerszámokat ezek a csibészek?
- – Ha megígéred, hogy Mercedes-re költöd, amit megspórolsz vele, akkor van. – nevetett Sanyi.
A bőr kanapén egymással szemben félig fekve beszélgettek. Cigaretta a kezükben. Kávé az asztalon.
Végül egy olyan szerszámszekrény került képbe, amiből csak az illetékes tud kivenni szerszámot, kóddal. És minden berakás és kivétel dokumentált.
- – Mennyiért adod? – kérdezte,
- – Mennyit spórolsz vele? – kérdezett vissza rutinosan.
- – Érzésre egy év alatt egy fél restaurálás árát. – fordította a saját nyelvükre az ügyfél.
- – Akkor olcsón adom, hogy a másik fele is beleférjen. Fél autóval hogy megyünk veterán találkozóra. – húzta be a vitát Sanyi.
Az ár nem hangzott el, abban maradtak, hogy szükség van rá. Illetve, hogy Sanyi személyesen hozza vissza az ajánlatot, aminek az aláírásával meg is történik a megrendelés.
Mikor Sanyi beült a kocsiba, azonnal tárcsázott. A húga a megyei sportközpont titkáránál állt alkalmazásban.
- – Mondjad Sanyi, mi kell megint? – jött a kedves testvéri köszöntő.
- – Mi kell? Én neked csak adok, mióta megszülettél. – mondta Sanyi, de a végét elnevette.
- – Adhatnál többet, te hugi keserítő.
- – Adok is, de előbb szerezz nekem két jegyet hokimeccsre.
- – Hokizni akarsz, Te recska bohóc? – szivatta a húga.
- – Jégkorong.
- – Rendben. Este viszem.
És a hívás véget ért.
A következő cím egy multi vállalat volt. Sanyi régi partnere. A műszaki vezetővel volt kapcsolata. A beszerzőket sikerül megkerülni. Mivel azok gyakran váltják egymást, sok energiát vitt el újra és újra felépíteni az értékesítési utakat. A műszaki vezető viszont minden ajtót megnyitott.
Mikor kiszállt a kocsiból, kezébe vette öreg de elegáns bőr táskáját. Azzal sétált be a portán.
- – Szia Sanyi. – mondta Jenő a vezető, aki már várta.
- – Szia. Cigaretta? – jött Sanyi válasza.
- – Anélkül egy lépést se.
És elkezdték a megszokott szeánszot. Cigi, kávé, foci, nők. Mikor meg voltak a témák, szóba került a tender.
Egy komolyabb fejlesztéshez keresett a cég eszközöket. Meg volt a lista, most érdeklődni jött Sanyi, mennyire vannak a győzelemtől.
- – Nem a tiéd a legjobb ár. – mondta Jenő sejtelmesen mosolyogva.
- – Mennyire vagyok?
- – Másfélre.
- – Akkor oda értem. Szokott helyen, a hivatalos megrendelés napjának estéjén? – kérdezte Sanyi.
- – Veled azért jó dolgozni, mert nem csak jól járok, de az időm se lopod.
Kezet ráztak, és Jenő elment a dolgára, Sanyi pedig a kocsihoz. Érezte, hogy nem a fehér utat járja, de az évek alatt elfogadta, hogy a világ ilyen. És mégis csak egy családos embernek segít.
Az idő lassan dél felé járt, így célba vett egy közeli csárdát. Ezen a környéken neki nem kellett étlapot kérni. Már a kocsiban kitalálta mit fog enni abból a kínálatból, amit fejből tudott. De Sanyi nem volt meglepetés a pincéreknek. Halászlevet evett friss fehér kenyérrel. És ha mindez 20 éve történik, ahogy történt is, egy pohár fröccsel kíséri.
Sanyi evés közben nem vette kezébe a telefonját akkor sem, ha csörgött. De mindenkit visszahívott, beleállt a rossz hírekbe is. És mert nem félt ezektől, valahogy el is kerülték.
Az evés utáni cigaretta a legfinomabb falatnál is jobban esett, és a kávé, amit sok helyen grátiszba kapott a visszatérő vendég, keserűn csúszott le a torkán.
Sanyi fél kettő felé már a hazavezető utat tervezgette, és szomorúan vette észre, hogy az autót bizony meg kell tankolnia. Így kénytelen kedvetlen elfogadta, hogy hamarosan újabb kávét fogyaszt majd a kedvenc kútja Lavazza-jából.
Szerző: Sipos Ádám
