Kora délelőtt jókedvűen, egymást régi ismerősként vagy barátként üdvözlő TopSolid ügyfelek vagy érdeklődők találkoztak egymással a CAD-CAM Solutions Kft. különleges csarnokában. Ismerős terep volt a látogatók számára. Nem csupán azért, mert rendszeres visszajárók, hanem azért is, mert a TopSolid szoftver forgalmazóinak valódi CNC szerszámgépekkel és ipari robotokkal megpakolt csarnoka van, csak hogy amit ígérnek, be is mutassák. Ezek a srácok értik a dolgukat, és a felhalmozott tudást nem tartják magukban. A minden évben megrendezésre kerülő What’s New konferencia egy remek alkalom, összejönni, beszélgetni, és a fejlődés végtelen lehetőségeiből szemezgetni.
A világ változása nem csak folyamatos, de egyre gyorsuló is. Volt idő, mikor a stabil piaci pozíció megtartásához elegendő volt egy-egy szerszámot jobbra cserélni, vagy növelni a forgácsoló üzem kapacitását egy új géppel. A sokak által vágyott konstruktőri pozíciókba kihalásos alapon lehetett bekerülni, így a munkaerő biztosított volt. Később, ahogy a világ változott, a versenyképesség növelése elvárás lett, amit több fronton kellett megvalósítani. Fontos lett az alapanyag hatékony felhasználása, a szerszámélettartam növelése, a műveletek összevonása vagy párhuzamosítása.
És a világ, vele az ipar sem állt meg. Olyan időket élünk, amikor a gyártási, logisztikai, gazdasági folyamatokat egyszerre kell ésszerűsíteni. Gazdasági érvek dominálnak olykor a műszakiak felett, amik kontrollálása digitális felületeken történik, a döntéseket valós idejű adatokra alapozva.
Gépeket robotok pakolnak, és egy-egy váratlan helyzet megoldásában már a mesterséges intelligencia is segít. Nem kizárólag a tömegtermelésben van jelen az automatizáció, igyekszik az ember ugyanis mindent szoftverekkel és gépekkel végezni, amihez nem szükséges kreativitás, nagy fokú döntési képesség, vagy szoftverekbe nem beépíthető szaktudás.
A szerszámgépek mechanikai képességének fejlesztésében vagy egy fizikai határ, amit nem lehet évente átlépni. Nem igaz ez a szoftverekre, ugyanakkor egy gyártási folyamat optimalizálása során hamar kiderül, hogy a gépek kapacitás kihasználtságát növelni úgy lehet, ha minden előkészület máshol történik. Standardizálás, redukált mellékidők, a bizonytalansági tényező csökkentése, a hibák minimalizálása, a megbízhatóság növelése mind olyan lépések a gyártás valamely területén, melyek a profit növelését eredményezik.
Erről szól a világ, és erről szól a munka is.
“A magyar ipar egy része ugyan már felismerte, hogy integrált CAD-CAM rendszerrel tud hatékonyabban működni, a nagy robbanás még nem következett be. Növekszik ugyan az ügyfeleink száma, még mindig nincsenek többségben azok, akik CAD-CAM szoftverrel szeretnék támogatni a gyártáson kívül más folyamataikat is. Azoknak akik ezt már meglépték nem kérdés, hogy ez a megbízhatóságnak, a hibamentes működésnek, a hiteles adatkezelésnek egy kiforrott és bizonyított útja a TopSolid.” – Takács Imre, CAD-CAM Solutions ügyvezető
Az, hogy egy vállalat nem hajt végre éppen nagymértékű eszközfejlesztést, nem jelenti, hogy ne növelhetné a hatékonyságát, sőt. A jelentős méreteket öltő eszközberuházások sikerének alapja az olyan vállalati kultúra, ami nyitott a fejlődésre, a problémát kihívásként éli meg, és tanul minden vétett hibából, amit elkövet.
Ebből a megközelítésből egy már használt szoftver újabb verziójának minden eleme egy-egy lépés a stabil piaci helyzet megtartásáért, vagy az előny növeléséért.
A TopSolid például évente jelenik meg több száz, kisebb-nagyobb fejlesztéssel. Ezen fejlesztéseknek az alapja egyrészt a saját tapasztalat, másrészt a különböző területeken ténykedő ügyfelek és forgalmazók visszajelzése. Ez a garancia arra, hogy bármivel is foglalkozzon egy felhasználó, az éves frissítés számára is tartalmaz releváns innovációt.
Jellemző és természetes, hogy a mindennapok kihívásaival küzdő vállalatok számára a piaci trendek, változások valamint lehetőségek figyelése nem fér bele napi nyolc, tíz, de még tizenkét órába sem. A TopSolid What’s New konferenciája azonban lehetőség arra is, hogy a más iparágakban dolgozóknak készült fejlesztése rámutasson egy-egy addig szürke, még kiaknázatlan területre is.
“A konferencia szól egyrészt arról, hogy megmutatjuk az ügyfeleinknek mindazt, amivel a TopSolid fejlesztői foglalkoztak az elmúlt hónapokban. Ezek javarészt olyan fejlesztések, amik egy-egy apró lépést tesznek könnyebbé, gyorsabbá, egyszerűen elvégezhetővé. Önmagában egy-egy ilyen funkció nem váltja meg a világot, de ezek sorát alkalmazva a rendelkezésre álló munkaidő sokkal több feladat elvégzésére lesz elegendő. De van a CAD-CAM Solutions konferenciáinak egy másik küldetése is. És amíg az előbbit a műszaki kollégáim viszik a vállukon, ez utóbbit, ami a vendéglátás és szórakoztatás, én érzem magaménak. Nekünk fontos, hogy lássuk és halljuk is egymást. Hogy megosszuk egymással az élményeket legyen az szakmai vagy magánéleti. A What’s New egy bárminemű feszültségtől mentes szakmai rendezvény, ami az ügyfeleknek, barátoknak szól. ” – Horváth Patrik – értékesítési vezető.
A felső kategóriás termékek és szolgáltatások erre nyitott, hasonlóan gondolkodó, de más-más ipari szegmensben ténykedő vállalatokat szólítanak meg. Így lehet az, hogy a konferenciára érkezők egymásra nem konkurensként, hanem lehetséges üzleti partnerként vagy régi ismerősként tekintenek. A szoftverek már régen megoldották a kompatibilitás problémáját, a szervezeti kultúrák közötti eltérést azonban nem. Abban az esetben viszont, ha a résztvevők a fejlődés lehetőségét folyamatosan kereső, újdonságra nyitott és az eredményeiket mérni is hajlandó vállalatokból érkeznek, jó eséllyel egymásra is találnak.
“A CAD-CAM Solutions megalakulása óta azt az értéket követjük, hogy a szoftverrel együtt értékteremtésre képes tudást is adunk az ügyfeleinknek. Ennek egyik első lépése, hogy mi magunk megszerezzük azt az ismeretet, amit aztán fogyasztható módon a piacunk számára elérhetővé teszünk. Ezért minden bevezetett újdonságok magunk tanulunk meg először. És hogy hitelesek legyünk ki is próbáljuk azokat. Ehhez nem csupán a TopSolid szoftver, de CNC gépek és robotok is a rendelkezésünkre állnak. Ez az egyébként költséges géppark a hitelességünkbe történt befektetés. Nem mellesleg büszkék vagyunk rá.” – Takács Imre.
A hosszú mégsem száraz bemutatót négy felkészült szakember, és az ögyvezető tulajdonos Takács Imre végezte. Ezzel a látogatók megismerik azokat az embereket, akik a support vonalak/online felület másik felén napi szinten segíti a munkájukat. Izgalmas kihívásként tekintve az újdonságok megismerésére és bemutatására bátorítják is a résztvevőket arra, hogy engedjék el a megszokásokat, és adjanak teret mindannak, ami a szakmai mindennapjaikat egyszerűsíti le.
What’s new
Minden újdonságot felsorolni lehetetlen vállalás. Az integrált szoftver CAM részének fúrási műveleteiben tíz, a 2D-s marásokban harmincnégy, a3D-s marásokban tizennégy, az 5D-sekben hat, az esztergálásban tizenhat újdonság van. Ezek egy része korábbi funkció okosítása, másik része teljesen új lehetőség a hatékonyság növelésére.
Ezen felül vannak a köszörülést, robot programozást és huzalszikra forgácsolást érintő újítások és egyéb, például dokumentumkezelést, automatikus ráhagyás méretezést, NC munkafájl elnevezést stb. érintő apró, de kellemes változások a mindennapok megkönnyítésére.
TopSolid CAM
Négytengelyes megmunkálásoknál a 7.16-os verzióban megadható a süllyedési pont, amit automatikusan összeköt a megmunkálás optimalizált kezdőpontjával.
A korábbi verziókban, a fenék megmunkálásnál a fal és a fenék felület nem volt elválasztható teljesen, aminek az eredménye az volt, hogy minden sziget falát külön simította. Amennyiben ez nem volt szükséges, ez némi extra időt vett igénybe. A 7.16-os verzióban ez az extra ráfordítás kivehető, ha szükséges.
A boost technológiával való horony megmunkálásoknál lehetőség van a szerszámpálya további optimalizálására, megadva a szerszám maximális terhelését.
A 7.16-is verzióban 3D-s marásoknál megadható, hogy mely korábbi műveleteket vegye figyelembe. Így a pályaszámítás gyorsabb lehet, azonos biztonsági tényező megtartása mellett.
TopSolid CAD
A CAD-ben eszközölt innovációk a gyorsabb és egyszerűbb szoftverhasználatot célozták. Lehetsőég van például képből olyan furatmintát kialakítani, ami megszólalásig hasonlít az eredetire. De van lehetőség két irányú kúpos alaksajátosság kialakítására, és olyan vizuális megoldásokra, amivel a megrendelő kétséget kizáróan láthatja a végeredményt.
A TopSolid Magyarország-i forgalmazója a CAD-CAM Solutions Kft.
Szerző: Sipos Ádám