GépészPresszó

CNC, ipari automatizálás, karbantartás, gyártás.

Hogyan segít a Solid Edge a vállalata beindításában? – Esettanulmány

Oszd meg az ismerőseiddel!

Ki gondolná, hogy egy festői szépségű Balaton-parti település manufaktúrájában a mérnökök minden reggel megpillantják a Solid Edge indítóképernyőjét? Balatonfűzfői székhelyű Szatuna Kft-vel több éves remek szakmai kapcsolatot ápol a graphIT Kft. Örömünkre szolgált hallani, hogy egy újabb nagy léptékű projektben tudtunk technológiai megoldást nyújtani.



SZATUNA KFT.

A Szatuna Kft. fő tevékenységeként műanyag alkatrészek tervezésével, illetve gyártásával foglalkozik. Mely magába foglalja a hőre lágyuló és hőre keményedő műanyagokat is. Hőre lágyuló vonalon elsősorban lemezfeldolgozás, illetve fröccsöntés az irány. Hőre keményedő anyagoknál pedig a szálerősített kompozit anyagok vannak előtérben, ezeken belül is a fejlesztésre helyeződik a hangsúly. A klasszikus tervezési folyamat könnyítéséhez a Siemens által fejlesztett Solid Edge szoftver nyújt segítséget a termék koncepció kidolgozásától egészen a gyártástechnológia meghatározásáig, vagyis a szerszámkészítésig.

A már bejáratott és jövedelmező gépjármű-légterelő gyártás mellett Novák Ádám fejlesztési vezető gondolt egy nagyot 2010 környékén és belevágott a személyes rekumbens (fekvőbicikli) projektjébe. De honnan is jött az ötlet?



HONNAN JÖTT AZ ÖTLET?

Ádám triatlonos múltja végett rengeteget biciklizett és volt, hogy megfájdult a dereka. Egyik nap meglátott egy fekvőbiciklit, utánajárt és kiderült, hogy kifejezetten ajánlott a kerékpározás ezen válfaja a derékfájás ellen, hiszen az ember pozíciójából adódóan jelentősen kisebb terhelést kap az alhát. El is készült az első alumíniumvázas prototípus saját felhasználásra.

Azonban alumínium csőből kreatív, illetve rendhagyó bicikli vázat nem lehet csinálni és a szakító szilárdsága, illetve szakadási nyúlása sem optimális. Nem beszélve arról, hogy az egész szerkezet ilyen módon 13-14 kg-t nyomott. Ádám a Műszaki Egyetem Polimertechnikai Tanszékén szerezte meg a diplomáját, így a tanultakat alkalmazva a bicikli életében új fejezet kezdődhetett kompozit anyaggal.

HOGYAN SEGÍTETT A SOLID EDGE?

A Solid Edge szimulációs modulját alkalmazva, a megfelelő terhelések felvétele után, a megerősítésre szoruló gyenge pontok megmutatkoztak. Ezeket a megerősítéseket, a kompozit anyag végett, egy változó keresztmetszetű vázzal könnyedén ki lehetett alakítani. A kezdeti elképzelés szerint egyszerűbb geometriákból, két részből állt össze a váz. Ez azt jelentette, hogy a különálló villa és váz rész ragasztva voltak, azonban ez jelentősen megnyomta a gyártási időt. Szám szerint egy váz legyártása 16-20 órát vett igénybe a jelenlegi 2-3 helyett. A végleges vázzal (minden egyben van ragasztás nélkül) a jelentős átfutási idő csökkentése mellett súlycsökkentés és a merevség növelése lett elérhető. Itt már teret nyertek a kreatív ötletek és szabadon lehetett használni a Solid Edge felületmodellezés modulját.

Ádám már a tervezési folyamat elején tudta, hogy a tökéletesség eléréséhez szükséges optimalizálások során sűrűn változtatnia kell majd a villaszöget. Ebből kifolyólag a fő elvárás a Solid Edge-el szemben az volt, hogy ha a villaszög változik minden kapcsolódó geometria kövesse azt le. Ez egy összetett feladatnak minősült, hiszen rengeteg tervezési lépcsőn keresztül, sok alkatrészkapcsolattal valósult meg a teljes modell. A gyakorlatban ez úgy nézett ki, hogy egy paraméter átírásával, az asszociatív modellezésnek hála, a Solid Edge újraszámította az egész geometriát plusz fejlesztési idő nélkül.

Solid Edge szimulációs modul lineáris statika számításával validálást nyert a virtuális modell. A fizikai tesztelésre az Egyesült Államokban, helyileg Kaliforniában került sor, ahol is egy tesztlaborba kerültek a kész termékek. Az első és hátsó villát befogva, az ülésre adott ciklikus terhelést alkalmazva igazolták a váz megfelelőségét egy több napos teszten.



AZÓTA NEMZETKÖZI A SIKER

Ádám kerékpárjai azóta világszerte százával szelik az utakat, ugyanis 2016 óta folyik a folyamatos értékesítés, évi közel 200 db-ot eladva. Dél-Koreától, Ausztrálián keresztül, Hollandiában, Franciaországban, Japánban, az Egyesült Államokig mindenhol hajtják a Pelso/Brevet márkájú rekumbenseket.

Az említett esettanulmányból is látszik, hogy a Solid Edge rengeteg hasznos funkciója széles spektrumon támogatja a legkülönfélébb termékek útját az ötlet megszületésétől, a koncepció kialakításán keresztül egészen a gyártásig.

PRÓBÁLJA KI ÖN IS A SOLID EDGET!

Töltse le a Solid Edge Premium próbaverzióját és használja 1 hónapig, vagy regisztráljon a Startup programra, mely keretében akár 1 évig használhatja a hivatalos ipari verziót. Illetve, a hobbi tervezők és tanulni vágyók számára korlátlan hozzáférést biztosítunk otthoni felhasználásra. További információkért kattintson ide! https://bit.ly/3iFuRSa


Szerző: Solid Edge csapat– graphIT Kft.

1027 Budapest, Medve utca 17.
Telefon: +36 1 436 9610
sesupport@graphit.hu