A program tükrözésének hatására a furatok kivételével, amit nehéz elrontani, minden marás ellenirányú lett. A felületek, köztük az úgynevezett működő felületek is komoly esztétikai eltérést mutattak az eredeti darabhoz képest, és nem is valószínű, hogy tűrésen belül voltak.
A tűrt zsebek méretei is hibásak voltak, hisz se mérőfogás, se korrekciózás nem kapott helyet a gyártás ellenirányú folyamatába. És ez az első mérésnél ki is derült.
Az első részt ITT olvashatod!
- – Megfordultak a marási irányok, és nem vettél mérőfogást. – Jegyezte meg jószándékkal Tibi.
- – Szerintem meg kopott a gép. Ez nem kellene, hogy probléma legyen. – Kezdte a harcot Tamás, pedig valójában önmagával, saját szakmai büszkeségével harcolt.
- – Én nem tudom, hogy az egyetemen mit tanítanak, de ha egy programot letükrözöl, és a marási irány megfordul, akkor egész más eredményt kapsz. Valójában mi ezt itt csak furatminták esetén használjuk.
- – Ha ez így lenne, nem is lenne a vezérlőben lehetőség tükörképet gyártani. – Duzzogott Tamás, nem elismerve tévedését.
Tibor ennyiben is hagyta. A műszak valójában véget ért, jött a váltás, és nem volt lehetőség további munkák elvégzésére.
Tamás az öltözőben sértetten mesélte, milyen silány minőségű géppel kell dolgoznia, de a hiba részleteit nem osztotta meg senkivel. Valójában maga sem értette. Ami ennél is sajnálatosabb volt, hogy nem is akarta.
Tibi pedig kettős érzésekkel várta a másnapot. Egyrészt, mert tudta, hogy a főnöke kikéri majd a véleményét, és elvből sem szeretett rosszat mondani senkire. Másrészt mert tudta, hogy ez a fiú hosszú utat fog még bejárni addig, amíg egy forgácsoló csapat hasznos tagjává válik. És ez az út csak akkor kezdődik, amikor megszületik a fejlődés szükségességének felismerése.
A munkahelyen összeszokott társaság szabad idejét nem töltötte együtt, így a történtek nem kerültek semmilyen megvilágításba.
A másnap új munkával telt. Az előző napi hibának nem maradt nyoma, hisz a délutános műszak javította. Tibor és Tamás pedig ott folytatták, ahol abbahagyták.
Tibi, ismerve a helyi sajátosságokat felkészült a következő munkára.
A gyártott termékeket kísérő dokumentumok elfogadható egyértelműséggel azonosították a szükséges készüléket, a szerszámokat.
A szerszámraktár a kiadott szerszámok hosszait vonalkódos rendszerrel segített a szerszámgépbe juttatni, a visszatérő darabok esetén, mint ami akkor következett, a technológia a programban volt, érthetően, világosan.
De mindezek ellenére is voltak dolgok, amik nem voltak leírva. Amik a vállalati kultúra részei voltak, amiket valójában tanítani sem lehet, csak megmutatni, érzékeltetni.
Ilyen például, hogy hogy szóljon az ember a kollégához, vagy kitől mit érdemes kérni.
Tibor tudva ezek jelentőségét igyekezett átadni Tamásnak a lényeget.
- – A szerszámos kolléga nagy foci drukker. Ha nem nyert a csapat, óvatosan kell szerszámot kérni. Ha ő hibázik, mi is hibázunk. – Jegyezte meg Tibor, a legnagyobb jóindulattal.
- – Oszt engem hol érdekel a foci, meg főleg az ő kedvenc csapata? Velem tuti nem fog szórakozni. – Reagált Tamás érthetetlen agresszióval.
Tamást nem érdekelték a kedvességek, az udvariasságok. Szerinte mindenki azért volt az üzemben, hogy őt kiszolgálja. És ha ezt nem is mondta ki egyértelműen, metakommunikációja elárulta.
Az élet pedig azzal telt, hogy cégről cégre másoknak, de valószínűbb, hogy magának bizonygatta azt a szakmai tökéletességet aminek a közelében sem volt.
Tibor aztán elkezdte a munkát. Egyre kevesebbet beszélt, de igyekezett figyelni, hogy Tamás érdeklődik-e. Ha véletlenül épp igen, lassított, mutatta. Ha nem, akkor átlépett fontos részleteken.
Végül a készülék a gépre került, ahogy a darab is. Tamás érdeklődése a nullpontfelvétel és a programbehívás során volt a maximumon, ami jelentett vagy 20%-ot. A munkadarab kiállítása, a szerszámok beállításai láthatóan nem tartoztak az érdeklődési körébe.
A program hosszú ideig futott, ami lehetőséget adott némi beszélgetésre.
Elsősorban emberek, életutak, munkahelyi sztorik kerültek a gép melletti dumaszínház színpadára.
Tamásról kiderült, hogy bár elkezdett egy egyetemet, feltehetően túl tökéletes volt oda, amit a rendszer rosszul kezelt, ezért félbe hagyni kényszerült. Jó feje lévén a CNC programozást viszonylag gyorsan elkezdte megtanulni, mint “B” terv, a korlát itt is saját tökéletességébe vetett töretlen hit volt. Tamás nem hitt abban, hogy tud még újat tanulni, így nem is volt nyitott semmire. Az élet pedig azzal telt, hogy cégről cégre másoknak, de valószínűbb, hogy magának bizonygassa azt a szakmai tökéletességet aminek a közelében sem volt.
Tibor a nap végére magában is érezni kezdte azt a feszült frusztrációt, amit eleinte csak Tamáson. Átragadt.
A következő napok hasonlóan teltek azzal a kivétellel, hogy a két ember egyre egykedvűbben, vagy rosszkedvűbben támasztotta a gép melletti munkapadot, miközben futott a program. A hangulatindex mélyen a föld alatt járt, és Tibi szabadulni szeretett volna ebből az érzésből. Kötelességének érezte ugyan a fiatalabbak, vagy az újak istápolását, ezért is kapta feladatául, de ebben a helyzetben tehetetlennek érezte magát.
Néhány nap elteltével az üzem- és a műszakvezetői meglátogatták a két srácot. Tiborban ilyenkor indokolatlan feszültség támadt, vagy inkább izgalom, mint amikor az iskolában felelt. A vállalati hierarchia különböző szintjei közt ez viszonylag megszokott, de Tibi elfogadhatóan kezelte. Tamás azonban nem jött zavarba. A Tibinek feltett kérdésekre olyan magabiztossággal válaszolt, amit szakmai tudás messziről sem igazolt, és olyan oda nem illő részletességgel avatta be az üzemvezetőt a lapkacsavar fejének kopásából adódó napi kellemetlenségbe, ami Tibi alatt megnyitotta a szégyen kapuját.
A beszélgetés vége azonban mindenki számára megnyugtatóan végződött. Tamás egy nemrég megüresedett műszakban, hasonló gépen folytathatta karrierje építését, míg Tibi visszakapta nyugodt életét, és talán elkezdhette vissza építeni megszokott jókedvét. Noha maradt benne némi izgalom a fiú sikeréért.
Az első feladatnak akkora önbizalommal vágott neki Tamás, hogy amikor a kollégái, akik összeszokott csapatként előzékenyen segíteni próbáltak, egyszerűen elhajtotta őket. Hogy honnan volt az önbizalom, az nem volt Tamás homlokára írva. Hogy egy szakmai tudással még fel nem töltött űrt takart, azt a későbbi történések visszaigazolták.
Ez egy ilyen szakma, és ezt az öreg pontosan tudta.
A gyártandó alkatrész kísérő dokumentumát felületesen átvizsgálva Tamás lendületesen vette az irányt a készülékek felé. Az első, ismerősnek ható számsorral jelzett darabot egy raklapra emelte, majd békával a géphez vitte. A 30 kg körüli szerkezet hamar a gépre került, és rövid szorító csavar és spanejzli keresgélés után le is húzta azt. Mivel a gép asztala képes volt forogni, a lineáris tengellyel való párhuzamba állítás nem volt indokolt azonban a C tengely nulla felvétel igen.
A készüléket a helyén tudva Tamás dinamikusan haladt előre, berakta a kezébe kerülő öntvény munkadarabot, és a rendelkezésére álló műszaki dokumentációban megadott módon és nyomatékkal le is húzta azt.
Nem volt más hátra, mint a szerszámok kikérése. Ez valójában lehetett volna az első lépés, párhuzamosan intézve az egyebekkel, azonban Tamást taszította a szerszámokat kezelő kollégája.
Azzal egyetlen szót sem váltva kezébe nyomta a papírt, amin a szükséges szerszámozás volt látható, majd hátrébb lépett.
Az középkorán kicsit túllépett úr kiérezve a tiszteletlenséget, felhúzta a szemöldökét, majd néhány másodpercig így nézett Tamásra. De a köszönésnek adott eséllyel Tamás ezúttal sem élt, így a szerszámtechnológus megkezdte a munkáját. Nem kapkodott, amit Tamás jól hallható sóhajokkal nehezményezett. Egy szerszámot sokféleképpen össze lehet rakni, ahogy egy csavart is sokféle módon meg lehet húzni, és egy szerszám hossza is lehet többféle méret. Messziről nincs látható különbség, azonban amikor egy 125 mm átmérőjű hatszög lapkás síkmaró fogást vesz, vagy egy 80-ad kukorica maró pusztítja az acélt, a legkisebb eltérés a valóságtól is súlyos következményekkel járhat. Ez egy ilyen szakma, és ezt az öreg pontosan tudta. De, hogy lelkén semmi ne száradjon, a síkmaró szerelése közben többször Tamásra nézett, hátha biccent neki.
Nem tette.
A szerszámok röpke harminc perc alatt készültek el. Minden meghúzott csavarral nőtt az öreg haragja és fogyott Tamás türelme. A végére kívülről is érezhető volt a feszültség, pedig nem szóltak egymáshoz. Komikus volt látni két néma ember “hangos” vitáját.
Végül Tamás két méterről gurítva átvehette a szerszámos kocsit, az öreg pedig duzzogva hátat fordított a kölyöknek.
Minden szerszámtartó lézergravírozott QR kóddal volt ellátva, így a gépbe való betárazás gyorsan és hiba nélkül ment. Tamás nem ellenőrizte a szerelt szerszámokat, szakmailag nem tudott volna hozzátenni, és valójában nem is érdekelte.
A szerszám a programozott sebesség 100%-ával harapott az anyagba, irtózatos hangot kiadva.
A nullpontfelvétel másodpercek alatt megtörtént. Ennek biztos és bejáratott módja volt, és mint kihívás, Tamás számára is érdekes volt. Kevés dolgok egyike, amit megtanult Tibortól. Legalábbis a lineáris tengelyeken.
Kezét a potméteren tartva Tamás elindította a programot.
Az első pozícionálás lassan történt, látszólag megfelelő Z magasságban. A szerszám fogásvételének hangja egyértelmű volt, itt komoly erők dolgoztak. A hűtővíz hamar gyors párolgásba, gőzölgésbe fogott a hevülő szerszámon és előgyártmányon. Aztán már nem lehetett látni a történéseket, a munkateret elborította a pör, a gőz és a füst. A megmunkálás hangja eleinte normális volt, amit Tamás felismert. Majd fokozatosan kopogósabbá vállt, végül síkmaráshoz képes kimondottan rossznak volt mondható. Tamás számára mégsem volt egyértelmű, jobb ötlet hiányában engedte dolgozni a szerszámot.
A hanyagul meghúzott lapka csavarok engedni kezdtek, a szerszám vágóélei bizonytalanul ültek fészkeikben, remegésük végül törésbe torkolt. Makacsul harapták ugyan az öntvényt, de ekkorra elkeseredetten kiabálták vesztüket.
Néhány tized mm eltérés hosszban, és egy laza csavarkötés ekkora erők ébredésekor végzetes hiba. Nem észrevenni szégyenteljes.
Tibor a közelben dolgozott, hallotta a történéseket és a kép is derengeni kezdett a fejében arról, ahova ez az ügy kifutni látszott.
- – Indul a szimultán szórakozás. – Motyogta magában.
A síkmarót a kukorica maró követte.
Tamás ekkorra nem feltételezte se az alkatrész, se a készülék pozícióinak helytelenségét, de az sem merült fel benne, hogy a töredezett vágóélekkel munkált darab kimozdulhatott.
A szerszám a programozott sebesség 100%-ával harapott az anyagba, irtózatos hangot kiadva.
Kíváncsi tekintetek bújtak ki a CNC gépek kijelzői mögül. Volt, aki egy-egy tétova lépést is tett a láthatóan mit sem sejtő fiú felé. De senki nem ért oda.
A kukorica maró rettenetesen rázni kezdte az akkorra kimozdult darabot.
A bajt tetézte, hogy a leírt szerszámpálya és a készülékbe tett alkatrész egymás tükrei voltak. De a nagy és erős gép tette a dolgát. A kijelzőn a terheléseket jelző mutatók rég pirosban álltak, a gép burkolatai, mint egy megvadult gépsárkány remegtek és zörögtek.
Tamás tudta, hogy baj van, de fogalmam sem volt mitévő legyen. Lefagyott.
Ekkor az X tengellyel egyébként sem párhuzamosan futó készülék csavarjai is megmozdultak, amire a munkadarab végleg elszabadult.
Ebből egy rettenetes koppanás volt csak hallható. Ezt pedig az üzemhez, na meg az előbbi eseményekhez képesti relatív csend követte. A szerszámgép kijelzője túlterhelés hibával állt, a hidraulika rendszer lekapcsolt.
Mindenki, aki eddig nézője volt, elindult a gép felé.
Az első hozzászóló Tamás korán szerzett ellendrukkere, a szerszámtechnológus volt.
- – Ungarische Expertise. – mondta az öreg német szakember, mielőtt benézett a munkatérbe.
- – B@zd meg. – kommentelte Tamás, miközben teljesen elárvulva állt egy idegen ország idegen üzemében, nem felfogva a történéseket.
Mivel személyi sérülés nem történt, mindazok akik nem voltak érintettek hamar visszatértek a munkájukhoz. Készült ugyan egy-két kép az okozott kárról, de senki nem mondott semmit.
Csak az összeszokott magyar társaság tanakodott leszegett fejjel.
Saját szégyenüknek érezték honfitársuk kudarcát. Tibor pedig személyes kudarcnak is.
A német kisváros ipari parkjában néhány rosszkedvű magyar forgácsoló kortyolgatta a műszak utolsó keserű kávéját, miközben látták Tamást kisétálni a cégtől.
Hamar megjelent az üzemvezető is. Természetesen vele volt a műszakvezető, hogy fordítson.
- – Thomas, was ist passiert? – kérdezte.
(Tamás, mi történt?)
Érdemi válasz híján Tibort kérték meg, hogy segítsen feltárni az okot. És itt valóban a műszaki vagy technikai hiba megtalálása volt a cél.
Tibi hamar ráérzett a hibára. A feltett készülék, a behelyezett darab és a program nem egy alkatrészről, noha nagyon hasonlóról szóltak.
De a tükörkép az tükörkép, a hiba pedig hiba.
- – Wusste dieser Junge nicht, was die Zahlen bedeuten, Tibor? – Hangzott a kérdés, amitől Tibor már az elején tartott.
(Ez a fiú nem ismerte a számok jelentését, Tibor)
Tibi kellemetlenül érezte magát. Nem szeretett ő sarat dobálni, na de hogy az ő szakmai és emberi megítélése negatívba forduljon önhibáján kívül, az dühítette.
- – Zum Lernen braucht es zwei Personen. Wer lehrt und wer lernt. – Ezzel kimondta az ítéletet.
(A tanuláshoz két ember kell. Aki tanít és aki tanul.)
A helytelenül kiállított készülékre, hanyagul összerakott szerszámra nem derült fény, noha az eset végkimenetelét kétségkívül súlyosbították..
A német kisváros ipari parkjában néhány rosszkedvű magyar forgácsoló kortyolgatta a műszak utolsó keserű kávéját, miközben látták Tamást kisétálni a cégtől. Nem köszönt el.
Bántotta őket a kudarc, magukénak élték meg. A magyar szaktudásnak jó híre volt, amit néhányan évtizedek óta erősítettek, és most csorba esett rajta.
Talán hamarabb be kellett volna avatkozni, talán drasztikusabb módon kellett volna a kölyök tudtára adni a hiányosságait. Késő.
A műszakvezető a kötelező papírmunka elvégzése után megkereste a társaságot.
- – A gép főorsója is sérült. De a munkát meg kell csinálni. Se szabad ember se szabad gép. – mondta, nem titkolt szándékkal.
- – Hétvégén bejövök. – Vágta rá egykedvűen Tibor, egyfajta vezeklés képpen megélve a túlórát.
És amíg Tibor szorgalmas munkával és önostorozással töltötte a hétvégét, Tamás önigazolásul minden ismerősével megosztotta a német hozzá nem értéssel kapcsolatos tapasztalatait, ahogy azt is, mennyire nem segítettek neki a honfitársai.
De fel sem merült benne, hogy a nyelvtudás hiánya okozta frusztrációja miatt csúszott el a szerszámszerelés, és az sem, hogy a szakmát csak nagyon messziről ugatta.
Szerző: Sipos Ádám
