Minden nap még előző este indult, vagy talán véget sem ért. Cél, értelem és eredmény nélkül. Pali bácsi keserű nosztalgiával emlékezett azokra az időkre, amikor a kocsmai savanyú sörszagot úgy lehetett szívni, hogy közben szemét csípte a cigaretta füst, amit vágni lehetett. Akkor még volt kinek mesélni, bár senkit nem érdekeltek Pali üzemben véghez vitt marós hőstettei. Nem úgy a mocskosul beivós sztorik, amiknek mindig volt hallgatósága.
És Pali bácsi ismerte a kapitalizmus alap összefüggéseit. Azt kell tolni, amire van piac. Így hát ivott és mesélt. Kitartóan és töretlenül akkorra vagy negyven éve. Pali bácsi torkán lement sok száz liter minden is, nem a magas minőségből. Amolyan alsó polcos, jó az neki italok.
De hogy eközben hová tűnt a házasság, a két gyermek, a műszakvezető pozíció arra nem emlékezett. Vagy ha voltak is emlékei, azok messze elszakadnak a valóságtól.
Ahogy arra sem, hogy mikor temette el azokat a cimborákat, akik nem olyan rég még itt körülötte támasztották a szebb napokat látott sarki kocsma kopott pultjait, és hallgatták piás Pali túlköltött történeteit.
Arra viszont tisztán emlékezett, hogy második lánya születésénél olyan ünnepséget rendezett, hogy messze híre volt. Akkor, karrierje csúcsán biztos egzisztenciával megtehette, hogy mindenkit megvendégelt. Senki nem maradt ki az örömködésből, csak az az ártatlan újszülött, akit több mint egy hetesen látott először, mikor a józansága legyőzte az alkoholos befolyásoltságát. Vagy inkább az erős részegségét.
Pali bácsi búskomor nosztalgiáját minden éjjel a pultos erélyes felszólítása törte meg.
-Menj haza Pali, záróra. Piás Pali gondolatai a hálátlanság érzése köré összpontosultak. Negyven éve élt belőle ez a kocsma, és csak így kidobták. Haragja talán még erősebb lett volna, ha emlékezett volna, hogy pontosan ugyan ez tegnap is megtörtént. De szerencsére hamarosan az aznap esti búcsú tüskéi is elvesztek, feloldódtak a vérében lévő alkoholban. Pali bácsi léptei lassúak ugyan, de legalább nagyon bizonytalanok is voltak. A hazáig tartó egyenes és jól megvilágított út ezen este is kanyarokkal tűzdelt, sötét és csendes volt.
A vaskapuknak ugráló kutyák csattogása, ugatása Pali bácsi számára nem léteztek. Legnagyobb valószínűség szerint az itt lakó egyébként rendes polgárok kellemetlen rémálmai voltak csupán, amiért piás Palit hibáztatták. Pedig piás Palkó, az öreg szivacs pontosan emlékezett, hogy semmire sem emlékezett. És mint ilyen, ez nem is volt létező probléma.
Az óra 11 körül járt, éjszaka volt. Baluka kezében a telefonnal, a konnektor mellett ült. Töltőn volt a szerkezet. Nem meglepő, a kezéhez volt nőve ezért estére lemerült. Még a gyári ruha volt rajta, amiben egész nap „dolgozott”. Miután hazaért, édesanyja főztjét ette. Meg ugyan nem köszönte, de cserébe el sem mosogatott. Édesapja érdeklődésére a napját illetően üzenetben válaszolhatott. Legalábbis szó nem hagyta el a száját, helyette szorgosan pötyögött. A rokonok gondjai, a szülők tervei, a család vagy a háztáji gazdaság történései, amik közvetlen Baluka mellett lettek részletesen kitárgyalva, Balunak nem voltak meg. És ha véletlenül számonkérték passzivitása miatt, érzékenyen reagált.
Pedig ígéretes fiú volt. Édesapja ezért íratta CNC-s iskolába. Az a szakma jól fizet, vidéken is szépen lehet élni belőle. És hát nem is igazi fizikai munka az. A számítógép csinál mindent. Ahhoz meg Balu nagyon értett. 7 éves kora óta játszott. Akkorra majdnem húsz volt, igazi profi. Csak akkor kellett szakembert hívni, ha nem indult a játék. Igaz akkor gyorsan, mert a dührohamot hamar sírógörcs követte. Édesanya szíve meg ketté hasadt, ha Balu szomorú lett.
Pali bácsi haza érve koszosan dőlt az ágyba. Borostás és ápolatlan volt. Gyomrát mardosta a sav. Nem is értette, hisz nem is evett semmi olyat. Meg más milyet se, a gyomorkeserű meg köztudottan gyógyító hatású. És mégis…Miközben az ágy fékezhetetlenül forogott vele, Pali bácsi aludt egy-egy órát. Sokat nem, hisz fél öt tájban egy a múlt rendszerből itt ragadt rozsdás vekker undorító hangos kerregése ébresztette. Pali bácsi lassan nyitotta ki véres szemeit, hogy aztán elkezdje azt, amit be sem fejezett, folytassa, amit el se kezdett.
Baluka és Pali sorstársak, mindketten egy párhuzamos valóság rabjai voltak, bár ezt nem így élték meg. Pali ellenséget látott az üzem takonyorrú dolgozójában, Balu pedig minden lelki fájdalmának forrását az öregnek tulajdonította. De Balunak terve volt. Majd, ha egyszer visszaszól, akkor majd megtudja az öreg is, meg a műszakvezető is, hogy Baluka kemény kötésű 40kg-os vadállat, báránybőrbe bújva, telefonnal a kezében.
Nem is volt ezzel a Baluval semmi baj, csak a figyelme egy kicsit megosztott. A közel tíz colos kijelző két felére. De köszönhetően magas szellemi kvalitásainak, remekül leküzdötte a kihívást. Percenként többször is mikor ránézett a telefonra.
Piás Pali alkohol mámorban, Balu pedig a virtuális térben bolyongott, hosszú percekkel a műszak megkezdése után is. És kínosan figyeltek arra, hogy elkerüljék egymást.
Az ötlet, miszerint a szebb korokat megélt öreg marós szakember a szárnyai alá vegye a kölyköt, míg utóbbi a CNC világába vezesse be az öreget, egy nemrég az üzem élére került fiatal, de tehetséges vezető fejéből pattant ki. Sajnos halva, ami a legtöbbek számára már akkor világos volt.
Pista például, a másik öreg marós, indokolt aggodalommal konstatálta, hogy nem vicc, és baj lehet belőle. Pista minden reggel frissen borotválkozott, fésülködött és tiszta ruhát húzott. Munkájára igényes volt. Halk szavú szakemberként öregedett meg, sosem volt vezető. Kerülte a számára félelmetes felelősséget, de kereste a szakmai kihívást. Szerényen de tisztességben öregedett meg, a marós szakma méltó képviselője, akit a fiatalok is tisztelnek. Pistát mindig meghívta valaki egy kávéra, és gyakran kérték ki a véleményét forgácsolási kérdésekben. De az informatika Pistát is elkerülte, ahogy Palit. Szerencsére Pistát az alkohol is.
Baluka és Pali első, egyetlen és rövid beszélgetésében Balu nyers, rosszul fogalmazott és átgondolatlan véleményt formált a hagyományos forgácsolás világáról, mert az NC menőbb, csak állni kell és nézni. Pali érezve a kritikát és lenézést, de nem látva Baluka butaságát és éretlenségét rettenetesen megsértődött. A beszélgetés harmadik másodpercében Pali bácsiban felvillant az emlék, amikor is a kocsmában nem volt javasolt alul maradni egyetlen vitában sem, de a helyzet hirtelensége és a fiatal gyerek szemtelensége megbénította. A kezét szerencsére teljesen, és egy időre a száját is, ami remegni kezdett, majd lefelé görbült. Amúgy is vérben forgó szemei vörössé váltak, és talán nem kellett sok, hogy füle gőzt eresszen.
Arra, hogy ezután Pali száján miképp csúszott ki a Baluka felmenőjének nemesebb részeit emlegető nyers, de rímekbe szedett káromkodás, évek múlva már senki nem emlékezett. De arra a feszültségre, ami akkor ott jelen volt, és az üzem legnagyobb teljesítményű gépeit is képes lett volna meghajtani, arra mindenki.
Eltelt vagy egy év is. A kialakult munkaerőhiánynak, a megszokásoknak és a régi idők lassan kopó, de szép emlékeinek tudható be, hogy Pali és Balu azóta is az üzemben dolgoztak. Pali, mint hagyományos marós, már ha reggel oda talált a géphez, Baluka pedig NC-s, ami számára komoly státusz, jelentsen akármit.
Pali bácsi hitbéli meggyőződésévé vált, hogy a CNC gépek a nem felkészült szakemberek megsegítésére születtek, és eme véleményének kevésbé szalonképes módon hangot is adott.
Baluka pedig új telefont vett, és NC-s béréből juttatott is gazdagon a szolgáltatónak.
Egy este az napii forgatókönyv eltért a megszokottól a sarki kocsmában. Korai zárás miatt Pali időben hazaért, vacsorázott és aludt is. Így a másnapi műhely kávé nem az életben maradás kritikus eszköze, hanem a csípős és modortalan megjegyzések színhelye volt a számára.
A megjegyzések, melyek Balut célozták süket fülekre találtak. Ha üzenetben vagy tik-tokon tolta volna, akkor talán vette volna az adást a fiatal suhanc. De így, vicces videókat nézve, az üzem és a kollégák beszélgetéseitől függetlenül fel-felnevetve Balu szórakoztatta magát. A közvetlen környezete számára nem létező valóság.
A reggeli feladatok kiosztása úgy alakult, hogy Balu az NC-n és Pali a hagyományos marón nagyon hasonló feladatot kapott. A cél szentesíti az eszközt, így a nem jól, vagy inkább sehogy nem szervezett termelési környezet olykor szül ilyen helyzeteket. Pali bácsi nyeregben, villogtatva minden szakmai fényét, az egykor volt szakma legjobbja belevetette magát a munkába. Balu eközben bambán bámulta a telefonját és az órát. Az idő mindent megold, remélte. Mondjuk a síkmarás, fúrás, horonymarás műveleteit biztosan nem, de a többit lehet. Szemébe lógó haját kevésbé férfias fejmozdulatokkal próbálta hátra dobálni. Mindig figyelt a hajára, nem akarta, hogy összekeverjék a műhely seprűvel. Hogyan is tehették volna, hisz a seprűnek haszna van.
Az első komoly feszültség akkor támadt, amikor Pali észrevette, hogy Balu jobb szerszámokkal operálhat, hisz neki keményfém fúró, maró is biztosított volt. Végig sem gondolva, hogy az öreg gépen elérhetetlen a keményfém szerszámoknak szükséges vágósebesség, és hogy igazolja önmagát, a bakköszörűn megélezte a rozsdásodásnak indult HSS szerszámát. A művelet pár másodperc volt ugyan, de negyedórás dicshimnusz ölelte. Magának írta, saját magáról. És valóban, mást nem is érdekelt.
Pali bácsi görbe ujjaival, koszos kezével vadul tekerte az öreg masinát. Dolgozott benne a tettvágy. Bizonyítani akart. Ha nem a saját sikerét, akkor a taknyos kudarcát. És különben is, ő pontosan emlékszik, mikor ezt senki nem tudta jobban nála.
Balu alig-alig felismerve a kialakult verseny helyzetet, mint egy robot készült a munkára. A szakma alapösszefüggései nem álltak össze. Egymás után végezte a betanult műveleteket, anélkül, hogy bármit értett volna belőle. Szerszámot szerelt, mért, nullpontot vett fel. Hogy hova, miért oda, hogy a rajzon lévő alkatrész méretezésével szinkronban lesz-e, fogalma sem volt.
Talált egy programot és tanult módon módosította azt. Vékony, halvány rózsaszín kislányos ujjaival határozatlanul simogatta az NC képernyőt. Majd tesztelés és elővigyázatosság nélkül indította a gyártást. Igazi NC-s, biztos a dolgában. Vagy ahogy Vas megyében szokás mondani, „nagy előtolás, büszke tekintet.”
A gép szerszámcsere pontra futott, csattogás és sziszegés jelzte a művelet sikerét. A főorsó sikítva felpörögött és víz jelent meg a szerszám körül, ami most már sietve indult a megmunkálandó darab felé. Vagy annak közelébe. De ha biztosat akarok írni, akkor valahová a munkatérbe. A „fogás” létrejöttét hang jelzte, majd gyorsan erősödő fényjelenség és egy csattanás. A föld beleremegett, mikor a gép megállt. A próbálkozás kudarcát a gép tetején lévő állapot jelző lámpa piros státusza igazolta vissza egyértelműen. Balu üveges tekintettel bámult, de nem a telefonra. Ösztönei azt súgták, hogy most ne vegye elő.
Piás Pali az eset szem és fültanúja boldog volt. Évek óta először, és ezt a boldogságot a taknyosnak köszönhette.
Ez a kudarc Pali negyven szakmában töltött évét igazolta vissza. Megküzdött érte, és elégedett volt vele. Minden percet megért neki. Minden lenyelt mérget.
Pali gépéről lekerült az alkatrész, és vitték is a MEO-ba. Az öreg arcán büszkeség és öröm volt. Ha nem lett volna olyan kemény ember, még sírt is volna talán. Hatalmas pillanat volt ez a számára, mikor a hagyományos gép, a szakmai tapasztalat leigázta a modern világ legnagyobb vívmányát.
Pali gúnyos megjegyzései ismét túl voltak a jóízlés határán. A fiatal fiú sápadt arcán először jelent meg érzelem. Düh és indulat.
Az üzemben mindenki hallotta a rendellenes hangot, és figyelmesek lettek a gyülekezésre. A katasztrófa turizmus remekül működött, piás Pali siker sztorija gyorsan körbeért. Még nem ült el a győzelmi köd, és a kudarc okozta sokk, mikorra a MEO elkészítette Pali alkatrészének mérését.
A darab selejt volt, de javítható. A fiatal üzemvezető, aki nem csak a műszaki eseményeket, de az érzelmeket is végig figyelte és értelmezte, gyorsan döntött a javítás módjáról. A javítás CNC gépen történt, és nem Balu csinálta. Az öreget meg senki meg se kérdezte és a tömeg eloszlott.
Megsemmisülés. Szégyen. Harag. Tehetetlenség.
Piás Pali zavartan a szódaautomatához sétált, és egy nagy pohár vizet ivott. Elszokott az ízétől. Szemei mintha kevésbé lettek volna véresek, de bőre jóval sápadtabb volt, mint szokott. Még az amúgy borvirágos orra is halványodott.
Balut a sírás kerülgette, és valójában nem is tudta teljesen leküzdeni. Szégyent érzett, és nem sajnálta magát.
Balu és Pali néhány perc különbséggel írták alá kilépő papírjaikat a cég HR osztályán. A folyosót egymást követve hagyták el, Balu ment hátul. A cég előtt egyetlen buszmegálló volt, egy keskeny paddal. Mindketten oda szorultak és várták a menekítő járatot. Pali már nem tett megjegyzéseket. Feje üres, de gondolatai tiszták voltak. Évek óta először nem érezte, hogy az alkohol dolgozik benne. És azt sem, hogy jól esne neki. Balu pedig nem vette elő a telefonját. Olyan erős érzelmek ébredtek ma benne, amivel eddig nem találkozott. Virtuális autizmusa falként takarta ki a külvilág minden történését a mai napig. De a fal lebomlott. Ha mást nem is, ezt sikerült elforgácsolnia. A méltóságát vesztett öreg, és a frissen ébredt fiatal hosszú idő után először élvezték a napot tiszta tudattal, immár munkanélküliként.
Szerző: Sipos Ádám
