A vásárlási szokások megváltozása mindig is kritikus pont volt az élelmiszeriparban.
A fogyasztók friss, minőségi élelmiszereket követelnek és azt várják, hogy a termékekhez minél gyorsabban és minél olcsóbban hozzá juthassanak. Ezeken felül vannak szezonális cikkek, melyek gyártására jóval előre szükséges felkészülni annak érdekében, hogy az igényeket maximálisan ki lehessen elégíteni. Ezért kifejezetten fontos a termelési és ütemezési folyamatokat optimalizálni.
A graphIT többéves szakmai tapasztalattal rendelkező termelésütemező csapata feltérképezte a leggyakoribb termelési kihívásokat az élelmiszeriparban és összegyűjtötte ezen kihívások megoldásait.
Az egyik legnagyobb kihívás, amivel az élelmiszergyártóknak szembe kell nézniük, az a keresletmenedzsment. Az élelmiszeripar számára a tervezés néha lehetetlennek tűnő feladat, hiszen a végén a fogyasztók döntenek arról, hogy mennyi termékre van valóban szükség. Mivel az élelmiszeripari termelés gyakran a nap 24 órájában, a hét minden napján folyik, emiatt a hirtelen keresletváltozások óriási kihívást jelenthetnek a gyártók, konkrétabban a termelésütemező csapatok számára.
Bonyodalmat okozhat az, hogy a szavatossági idővel rendelkező termékeket egy meghatározott időn belül le kell szállítani, hogy az ne befolyásolja hátrányosan az összetevők vagy a végtermék minőségét, mennyiségét vagy a fennmaradó eltarthatósági időt. A határidő betartása kifejezetten kritikus, amikor rövid szavatossági idővel rendelkező termékkel kell dolgoznunk.
További kihívást jelenthet az egyik termék gyártásáról a másikra történő átállás, mely megkövetelheti a gépek kitisztítását és a sormentesítést. A mikrobiológiai veszélyek elkerülése végett az átállásokat és az erőforrásokat szorosan össze kell hangolni.
Ezen felül a gyártási műveletek közötti minimális és maximális várakozási idők kezelése is jelenthet problémát, pl. a termékek meghatározott főzési és hűtési ideje.
Szintén egyidejűleg figyelembe kell venni a tervezett megelőző karbantartás ütemezését, az eltérő gyártósori kapacitásokat, a csomagolási folyamatok tervezését, bizonyos esetekben a dagasztási folyamatok és dagasztási egységek tervezését. Továbbá fokozott figyelemmel kell lenni az allergén tartalmú és az allergénmentes termékek egyidejű gyártásánál.
Nem utolsó sorban az újrafelhasználható eszközök, például raklapok, csészék, mintázók rendelkezésre állását is figyelembe kell venni a termelési ütemterv létrehozásakor, hiszen ezeknek a kellékeknek a rendelkezésre állása is befolyásolhatja vagy leállíthatja a termelést.
Ezen kihívások áthidalására megoldást jelenthet az optimális termelési ütemterv létrehozása, mely költséghatékony, nem halmoz fel nagy mennyiségű raktárkészletet a késztermékekből és a termelési folyamatok gondosan szinkronizálva vannak.
A termelési terv létrehozására több alternatíva közül válogathatnak a gyártók.
Néha naiv elvárások vannak azzal kapcsolatban, hogy egy ERP-rendszer mit tehet a vállalatok számára a termelésütemezés terén. Egyes ERP-rendszerek általános, már meglévő termelésütemezési moduljai csalódást okozhatnak.
Az alapvető tervezési és döntéshozatali folyamatot gyakran egyre összetettebb, „házilag” készített Excel-alapú munkafüzetekben találjuk. Ezeknek az eszközöknek az egyik legnagyobb problémája, hogy nagyon sok időt vesz el az ütemezési táblázat létrehozása a termelési terület vezető szereplőitől és még akkor sem lehetünk biztosak abban, hogy az ütemterv optimális. A másik legnagyobb probléma, ha el is készült a táblázat, bármilyen változásnál elölről kell kezdeni az ütemezés elkészítését, amivel ismét időt veszünk el a termelési vezetőktől ahelyett, hogy a termelést érintő prediktív feladatokkal tudnának foglalkozni.
Arról nem is beszélve, hogy a termelési paraméterek (technológiai adatok, BOM, routing) töredékét képes csak figyelembe venni az Excel táblázat az ütemezési terv elkészítése során.
Miután a vevői igényeket legtöbbször rövid átfutási idő mellett, minőségben kell kiszolgálni, ezért a változásokra való gyors reagálás kulcsfontosságú. Ilyenkor jön képbe egy termelésütemező rendszer.
Napjainkban már olyan fejlett termelésütemező szoftverek állnak a rendelkezésünkre, melyek segítségével olyan előnyökre tehetünk szert, mint a készletszint csökkentése, az erőforrások jobb kihasználása, a gyártási folyamatok lépései és az azokhoz tartozó egyéb paraméterek és korlátok jobb áttekinthetősége, helytálló változásmenedzsment és mindezek által a vevői igények jobb kiszolgálása.
A graphIT Kft. ebben segít partnereinek. A cég 2014-ben bővítette APS termékpalettáját a japán Asprova termelésütemező rendszer formájában, mely a világ leggyorsabb ütemező motorjával rendelkezik, így lehetővé teszi, hogy egy tervet órák helyett, percek alatt elkészítsünk, ráadásul alapértelmezetten képes MRP-t futtatni.
Számokban kifejezve, mit is jelentenek ezek pontosan?
- A gyártási átfutási idő mintegy 29%-kal lerövidülhet a várakozási idők és az átállási idők csökkenése miatt.
- A raktárkészlet megközelítőleg 26% -kal képes csökkenni, hiszen nem kell felesleges készleteket felhalmozni, elég a szükséges minimum készlet értékeket megadni, és ha az ütemezés során a készletszint ez alá csökken, a rendszer figyelmezteti Önt, hogy ideje leadnia a beszerzési rendeléseket a beszállítóknak.
- A termelés hatékonysága közel 23% -kal nő az erőforrások megfelelő kihasználtságának köszönhetően.
- Karbantartás miatti állásidő nagyjából 27%-kal csökken, mely két fő tényezőnek köszönhető. Egyrészt karbantartásait előre tervezheti a gyártói előírásoknak megfelelően, ezáltal hosszú távon csökkenthető a nem várt leállások száma. Másrészt a rendszer alternatív erőforrásokat is tud kezelni, tehát ha valamilyen okból kifolyólag egy gép kiesik a termelésből, akkor máris látja, hogy milyen változtatásokat kell a tervében eszközölnie ahhoz, hogy az ügyfeleknek tett ígéreteket a lehető legnagyobb mértékben tartani lehessen.
- A megrendelések ígért szállítási időre való teljesítése több, mint 52% -kal nő. Erre a fentiek mindegyike hatással van.
A graphIT hazai és az Asprova nemzetközi tapasztalatai azt mutatják, hogy a rendszerbe való beruházás költsége általában 1-1,5 év alatt megtérül, hiszen a fentieket figyelembevéve, használatával jelentős megtakarítások érhetők el és a működésbeli költségek is racionalizálhatók.
Ha érdeklik a részletetek, akkor látogasson el a weboldalunkra.
Szerző: Asprova csapat- graphIT Kft.