A lemezmegmunkálással és gépalkatrészek gyártásával foglalkozó, karcagi székhelyű MultiTec Nagyteljesítményű Technológiai Rendszerek Kft. technológiai fejlesztésre nyert el támogatást európai uniós pályázati forrásból.
Az idén 30 éves vállalat kezdetben kis létszámmal kezdte meg lézeres lemezmegmunkáló és bérgyártó tevékenységét. Azóta kapacitásaik és a munkavállalóik száma is jelentősen nőtt, ugyanis tavaly már 58 főt foglalkoztattak és további technológiákkal, a lehető legnagyobb rugalmassággal állnak a főként német, osztrák, francia és svájci ügyfeleik rendelkezésére.
Stratégiai partnerei olyan nemzetközi vállalatoknak, akik a mezőgazdasági- és szerszámgépgyártás legnagyobb szereplői Európában.
A mostani, 620 000 eurós európai uniós támogatást további szerszámgépek beszerzésére, technológiai kapacitásaik bővítésére használják fel. A beszerzendő gépek között szerepel:
- egy élhajlító gép,
- egy 5 tengelyes CNC megmunkálóközpont, illetve
- egy hegesztő robotcella is.
Dorka Donát, a MultiTec Kft. ügyvezetője úgy fogalmazott, hogy „a fejlesztés által rövidebb szállítási határidőkre, még rugalmasabb ügyfélkiszolgálásra, még magasabb minőségű termékek gyártására, illetve még gyorsabb termékbevezetésre leszünk képesek.”
Az elmúlt évek során több, pályázati forrásból megvalósuló fejlesztés is végbement a karcagi cégnél, nagyjából 300 millió forint értékben.
„Már a pályázat beadásakor is akadoztak a beszállítói láncok, a határidők kitolódtak a nemzetközi chiphiány miatt, és azóta a helyzet csak fokozódott. A fejlesztések nem biztos, hogy ilyen ütemben valósultak volna meg az European Comformity Check Vállalkozásfejlesztési Tanácsadó Intézet (ECC) precíz pályázatírói munkája nélkül. Számunkra is fontos szempont volt, hogy olyan pályázatíróval dolgozzunk együtt, aki jelentős tapasztalattal rendelkezik ezen a területen és olyan pontosságra törekszik munkája során, akárcsak mi a különböző típusú fémalkatrészek gyártásánál. Az elmúlt évek tapasztalatai és sikeres pályázatai is azt mutatták, hogy az ECC-re nyugodt szívvel támaszkodhatunk a pályázatok során” – zárta gondolatait az ügyvezető.
Forrás: European Conformity Check