A fiatal cégtulajdonos és ügyvezető elképzeléseit az elmúlt néhány hónap visszaigazolta, az álmai megvalósításába tett munkát a sors jutalmazta. A cég indulásakor szinte csak álmok és a vállalkozásban dolgozó egyetlen ember átlagon felüli teherbírása volt meg. És bár mindössze néhány hónap telt el, a fejlődés hatalmas. A helyszín Magyarország, ahogy a főszereplő is magyar. Lássuk, hol tart most a PWX Kft., és egy magyar fiatalember álma.
A beszélgetés helyszíne Budakeszi. Egy teljesen új gyártóüzem, mérőszoba és ami kell. Az impozáns iroda helyiségbe alig szűrődik be az üzem zaja, pedig van termelés. Az elmúlt hetekben újabb CNC szerszámgép is beszerzésre került a költözés mellett, és új emberek is dolgoznak a közös célért, de ne szaladjunk előre.
Sándor Norbertnek, a PWX Kft. ügyvezetőjének és tulajdonosának a vendége voltam az új telephelyen. Munkáról, tanulságokról és sikerekről beszéltünk.
Sipos Ádám: – Bár jelent már meg írás a PWX történetéről, talán nem mindenki olvasta. Foglald össze kérlek, honnan indultál, mik voltak az előzményei annak, hogy mi most itt beszélgethetünk?
Sándor Norbert: – Ha élnék a közhellyel, és azt mondanám, hogy hosszú és rögös út van mögöttünk, nem lenne igaz. Nem hosszú, ha az eltelt időt nézzük. Bár ha a beletett munkát, akkor azért nem is rövid. A rögökről pedig azt gondolom, hogy nem a nehézségre kell emlékezni, legfeljebb a tanulságokra. Egy éve egy alig 50 nm -es pici műhelyben volt egy CNC esztergánk és egy megmunkáló központunk. Volt ott még néhány gép, ami segítette a munkát. Szűk volt, de a minimum elvárásokat azért teljesítette. Szerelési tevékenységnek vagy alapanyag előkészítésnek nem maradt hely, ahogy a gépek karbantartása is nehéz volt a hozzáférések miatt. Eleinte egyedül dolgoztam, ami nehéz volt. A termelés dolgait az ügyviteli teendők, szerződéskötések és logisztikai feladatok mellett ellátni embert próbáló feladat volt. Az első kolléga felvételét sok álmatlan éjszaka előzte meg, hisz nagy felelősség valakinek a megélhetését biztosítani úgy, hogy a saját családom sem nélkülözik. Aztán jöttek más kihívások, és hamar megtaláltam azt az embert, akivel elkezdtünk nem csak közösen dolgozni, hanem közösen is gondolkodni. Juszt Ádám azóta a CAM programozó, és üzemvezető a PWX Kft.-ben.
Az építkezés során is sokat egyeztettünk arról, hogy milyen kritériumoknak kell megfelelni az új telephelynek. És örömmel mondhatom, hogy sikerült teljesíteni a kihívást.
Többször akkora területen, kibővült és fejlesztés alatt lévő gépparkkal, irodai munkára is lehetőséget adó helyen szolgáljuk ki ügyfeleinket. És ami a legfontosabb, a csapat is bővült, erősödött.
S.Á.: – Pontosan milyen kritériumok voltak a fejedben, mikor a csarnok, illetve az egész épület terveit jóvá hagytad?
S.N.: – Szakmabeli vagyok, így az elvárásokat a gépektől kezdtük felépíteni. A betonalap, a betonkockák kiosztása a gépek alatt számomra nagyon fontos volt. Abban hiszek, hogy az alap a gép része, meghatározza a munka pontosságát, a felületek minőségét és a gép tartósságát. A legmerevebb szerszámgépek esetén is meghatározó.
De fontos volt a fény is. És itt nem csak a világosságra gondolok, hanem arra is, hogy lehetőség szerint kerüljük el azokat a nem kívánt tükröződéseket, amik a kollégáim munkáját nehezítenék meg. Ugyanitt fontosnak tartottam, hogy ne legyenek olyan pontok, amit égethet a beszűrődő napfény, mert a gépek pontosságát, vagy épp termikus kompenzálását is kedvezőtlenül befolyásolhatja.
Az ajtókat is, sőt, az üzembe való bejutást is úgy kívántuk megoldani, hogy a bent lévő hőmérsékletet ne befolyásolja drasztikusan.
Minden gép között annyi helyet hagytunk, hogy egyrészt a gép hatékony működését kiszolgáló bútorok és eszközök elférjenek, másrészt bármi mozgatható legyen az üzemben.
Szerettem volna olyan konyhát és vizesblokkot is, ahol a kollégáim kényelmesen tudnak étkezni vagy kávézni, zuhanyozni és öltözni.
A tárgyaló, az iroda is hasonló elvárások szerint készült, bár ott a műszaki szempontok mellet az esztétikum is jelentős szerepet kapott.
S.Á.: – Mit gondolsz, megérkezett a PWX Kft. a végleges helyére?
S.N.: – Nehéz kérdés, bátor dolog lenne egyértelműen megválaszolni. Egyrészt látok akkora fejlődési potenciált a csapatomban, hogy ezt a helyet is kinőjük. Másrészt félve gondolok arra, hogy újabb építkezésbe vagy bővítésbe kellene fognunk. Persze a telek és a csarnok úgy került kialakításra, hogy erre is van lehetőség. De, hogy megválaszoljam a kérdést, azt gondolom, hogy a következő tíz évben az ügyfeleink itt találnak majd minket. Ha pedig növekedésről kell gondolkodnunk, akkor előtérbe helyezzük a folyamatok hatékonyságának növelését célzó innovációkat, automatizálási megoldásokat.
S.Á.: – Érdekes lehet az összehasonlítás az olvasóknak. Hogy látod az építőipart a gépiparhoz képest?
S.N.: – Én is érdekesnek találom, okozott is némi fejfájást. Az építőiparban hatalmas potenciál van. De óriási munkaerő hiánnyal küzdenek, és mintha a világon összesen se lenne annyi építési kapacitás, amire szükség van. És ennek lehetnek, illetve vannak negatív hatásai a végzett munkára is. Hanyagság, félreértés, késés és hasonlókra gondolok. Én összességében és utólag elégedett vagyok. De ehhez az is kellett, hogy magát az építkezést sok esetben személyesen felügyeltem, ami például a saját munkatársaim részéről is türelmet igényelt. Hisz épp nekik nem tudtam ez idő alatt segíteni. Túl vagyunk rajta, és számomra mindösszesen annyi a tanulság, hogy a PWX ügyfeleivel való kommunikációra a korábbinál is jobban figyelek, ahogy a minőségre és a határidőre is.
S.Á.: – Sokakat érdekel, mesélj a gépparkodról! Milyen szempontok szerint kerülnek beszerzésre a gépek?
S.N.: – Az első gépeket a szerencse, vagy a sors terelte hozzám. Egy részük már nincs is meg. Használt berendezések voltak. Van közülük egy ma is megelégedettséggel használt Hyundai eszterga. Ez is használtan került hozzánk, de igen megkímélt állapotban, egy remek vezérléssel. És bár kicsi a munkatere, a megbízhatósága és egyszerű használhatósága miatt a kollégáim és én is szeretjük.
Az első megmunkáló központ, amit vásároltunk egy Taiwan-i Akira Seiki gép. Volt személyes tapasztalatom a típussal és a forgalmazóval is. És dolgoztam magasabb kategóriában versenyző CNC gépekkel. Éppen ezért tudtam a gép képességeit, határait, rendeltetését. Ezt szem előtt tartva vállaltunk munkákat, állítottuk össze a szerszámozást. Az üzembe kerülő kollégáknak már ezt a kultúrát adtam tovább. Meglepő, de ez korántsem jelent akkora kompromisszumot, mint amit a gép ára sejtet. A vezérlőjét ennek is szeretjük. A gép pontos és megbízható. Azóta magunk által tervezett és gyártott negyedik tengellyel is elláttuk, amivel egyes munkák esetén drasztikusan növeltük a hatékonyságát.
A következő gép egy Dél-Korea-i megmunkáló központ volt, aminek a beszerzését a nagyobb méretű alkatrészek megmunkálhatóságának igénye indokolta. Ez a gép már ide, az új csarnokba érkezett. Fontosnak tartom, hogy mindig lépjünk előre, így műszaki megoldásaiban eggyel magasabb szintre vágytam. Természetesen a gép kiválasztásánál az ár is szempont volt. De a forgalmazó partner műszaki támogatásának színvonala is. A gép nemrég állt munkába, a forgalmazóval való közös munka alig kezdődött el. A következő hónapok döntik majd el, hogy jó döntést hoztam-e.
A következő beszerzés, és ez nagyon is aktuális, egy nagyobb CNC esztergagép, vagy esztergaközpont. Itt fontos szempont, hogy bizonyos marási és fúrási műveletek elvégezhetők legyenek vele, hogy az alkatrészek kevesebb operációban készüljenek, ezzel is tehermentesítve a marógépeket. Érzékeny vagyok a szervíz és alkatrész utánpótlásra, valamint a technológiai támogatásra. Nekünk az a legdrágább, ha a gép nem dolgozik.
S.Á.: – Munkaerő tekintetében hogy áll most a PWX Kft.?
S.N.: – Azt kell mondanom, némi megnyugvással, hogy jól. A vállalkozás indulásánál voltak nehézségek. De mostanra kiforrta magát egy szemlélet, értékrend, ami alapján választunk. És fontos, hogy nem egyedül döntök. Mivel csapatként működünk a szakmai és anyagi szempontokon túl az emberi tényezőt is komolyan megvizsgáljuk. És ebben nem dönthetek egyedül.
Jelenleg négy fő dolgozik az üzemben. Mindenkire igaz, hogy számos dologhoz ért, és szívesen is csinálja. És mindannyian szeretünk tanulni, fejlődni. Továbbá erősödtünk ügyvitel területén is, ezeket a feladatokat egy részmunkaidős kolléganő végzi. Minden következő tagnak illeszkedni kell a kialakult légkörbe.
S.Á.: – Az új üzem nem csak nagyobb termelési kapacitást, de kibővült szolgáltatás kínálatot is jelent a PWX ügyfeleinek. Van egy, mondhatni nagyon komoly mérőszobátok. Erről mit tudhatunk, és mi a célja annak, hogy egyáltalán van?
S.N.: – Igen. Nos a szerencse vagy a sors úgy hozta, hogy lehetőségünk nyílt egy nagyon komoly mérőlabort is kialakítani. Ebben van koordináta mérőgép, optikai mérőgép és 3D mérőkar is. A cél kettős. Egyrészt a magunk gyártott alkatrészek ellenőrzése. Másrészt ügyfeleinknek, partnereinknek végzett bérmérés. Számomra is új terület, de az ország egyik legjobb mérős csapatának a támogatását élvezzük, ami megnyugtató.
S.Á.: – Néhány éve, ugyan ebben a szakmában de egy teljesen más, alkalmazotti szemszögből szemlélted az ipart. Most cégvezető vagy, tulajdonos. Saját családodon kívül öt másikért is felelősséggel tartozol, nem beszélve az ügyfeleidről. Boldogabb, elégedettebb ember vagy, mint a korábbi életedben?
S.N.: – Így, hogy összefoglaltad, kicsit mintha szorítana a mellkasom. Félretéve a viccet a felelősség természetesen hatalmas. De a felelősséggel a befolyásom is nő, amivel a kiszolgáltatottság érzése csökken. És az én karakteremnek ez fontos. Hogy irányítsak, ura legyek a történéseknek.
A boldogságomat a családból merítem. Boldog vagyok, de ezt otthonról hozom elsősorban. Hogy elégedett vagyok, az nem kérdés. Ezt a csapatomnak, a közös sikereknek tudom be, és hálás is vagyok érte. Bár ugyan arra az iparágra, de valóban teljesen más szemszögből nézek. Azt gondolom, hogy most többet látok belőle, és mélyebbek is az ismereteim. Nem könnyű feladat céget vezetni, olyan légkört kialakítani, amiben a munkavállaló is jól érzi magát, és a vállalkozó is elégedett az elért eredményekkel. Szerencsém van mert élénk emlékeim vannak a saját alkalmazotti létemből, és mert olyan bizalmas de jól működő viszonyom van a kollégáimmal, hogy nagyon egyértelmű visszajelzéseket kapok a munkámról és a döntéseimről. Ha boldogabb nem is, de elégedettebb, motiváltabb és energikusabb vagyok. Számomra nem kérdés, hogy megtaláltam a helyem, és ha a csapatom tagjai is hasonlóan éreznek, akkor a PWX azon az úton halad, ami a kitűzött cél felé viszi.
A PWX honlapját itt érheti el.
Szerző: Sipos Ádám