A kisváros ipari parkja kellemesen csendes, rendezett és tiszta volt. A cégek között hibátlan, teljesen újnak tűnő aszfalt kanyargott, amin nem látszott, hogy kamionok sok tíz tonnája gyötri nap mint nap. Az élet itt szinte soha nem állt meg, legfeljebb lelassult, de azt is csak vasárnap. A szorgalmas dolgozók folyamatos műszakokban dolgozva igyekeztek saját és családjaik megélhetését biztosítani. És persze gazdagabbá tenni a tőkés társadalmat. Látszólag sikerült. A legegyszerűbb feladatokat ellátók is korrekt, modern és biztonságos autókkal jártak, annak pedig aki ennél komolyabb szakmai babérokra tört, szemtelenül komoly járművekre is tellett. Legalábbis ez volt a látszat. Na meg a fesztelen jókedv.
A magas életszínvonal, a forgácsolással foglalkozó cég jó híre vonzotta ide Tamást is, aki meglehetősen könnyen került a dolgozó állományba. A munkaerőhiány és a magabiztos fellépés nagymértékben közrejátszottak a sikerben.
Tomit szakmailag felkészült, összeszokott, egymást segítő csapat várta. Az első nap, kora délelőtt a műszakvezető kísérte az üzembe. Tamás mozgása erőltetetten laza volt. Kezeit lóbálta, sarkait a földön csúsztatva járt. Fejét, mintha keresne valamit, az üzem plafonja felé fordította. De valójában csak el akart bújni a rá váró megmérettetés elől.
- – Ő Tamás, a csapatunkat erősíti. Tapasztalt, felkészült szaki, segítsétek a beilleszkedését, mutassátok meg neki mit hol talál. Egyenlőre Tiborral, az Ő gépén fog dolgozni. – Mondta el rövid monológját a művezető, majd továbbállt.
Tibor öttengelyes, asztal-fej kinematikájú német gyártmányú CNC gépen dolgozott. Elsősorban, de nem kizárólag szerszámokat gyártott. A forma gyártáshoz CAM-ben generált programokat használt, de azokat a szerszámokat, melyek nem gömb vagy tórusz szerszámmal készültek maga programozta. A technológiák, megfogások és a műveleti sorrendek is sok esetben mind Tibor szakmai hozzáértését dicsérték. Tibi se szerény, se nagyképű nem volt. Ami ment, az ment, és elismerte. De ha kellett tanult bárkitől.
- – Szia, Tibi vagyok. – Kezdte laza udvariassággal.
- – Szia, Tamás. örülök. – Folytatta Tomi.
- – Részemről a szerencse. – Tette hozzá Tibi, majd intett a gépe felé.
- – Ez itt a gépszörny. De szelíd ám, nem kell félni. – Mondta mosolyogva.
- – Szelídítettem már meg ennél vadabbat is. Nem egy könnyen rezelek be. -Hangzott egy elsőre nehezen kategorizálható válasz.
Tibor nem tudta eldönteni, hogy nagyképűség, óriási önbizalom vagy valóban hatalmas szakmai tapasztalat áll a kétélű megjegyzés mögött. Minden esetre nem szólt semmit.
- – Ez itt a napi feladatunk. – Mondta Tibi az asztalán előkészített darabokra mutatva. Nem sok, de egymástól eltérő darabok voltak. -Ha neked is megfelel, szépen elkezdem csinálni, közben megosztom veled, ami fontos. Ha pedig kérdés merül fel, ne habozz, szívesen segítek. – Mondta naiv jóindulattal, ahogy ez a csapatban megszokott.
- – Rendben. Ha észreveszek valami hibát, majd szólok. Láttam már pár dolgot, főleg programozásban vagyok jó, de a technológiát is szeretem belőni. -mondta az előbbinél is magasabbról Tamás, furcsa szájhúzogatások kíséretében.
Tibi gondolata a “mi van veled ember” megjegyzéssel volt leírható, de jelét sem adta kezdődő rossz érzésének. Reménykedett, hogy a fiatal fiú lányos zavarának tudható be a stílus, és nem a magas szintű hozzá nem értés leplezését szolgálja.
A munka lassan elindult. A cégre nem a kapkodás volt jellemző, de mindenki tette a dolgát. Meglepően átgondolt gyártási folyamatok voltak megfigyelhetők. Tiszta környezetben modern gépek, elszívó rendszerek, színvonalas szerszámozás.
Az üzem áttekinthetőségét jól felfestett járó osztályok, kulturáltan tárolt alkatrészek garantálták. Az eszközök helyes raktározására több páternoszter is rendelkezésre állt. Számos automatából volt lehetőség szerszámokat és védőeszközöket felvenni, és még a hőmérséklet is rendben volt. Európai színvonalú gyártóegység, amiben akár szeretni is lehet a szakmát. Ritka az ilyen, és aki ezt felismeri, meg is becsüli.
A Tibor által megmunkált első alkatrész meglehetősen egyszerű volt. Egyszerű kontúr, furatok és zsebek. Néhány tűrt méret.
Az egyetlen apró trükk az alkatrészpár alig észrevehető aszimmetriája volt. Jobbos és balos alkatrészt is kellett gyártani belőle. Tibor hamar összerakta az első munkadarabra a programot. Majd futtatni kezdte. A tűrt méretek ráhagyással készültek, majd mérőfogás és simítás. A megszokott módszer. A folyamatot címszavakban ismertette, de nem akart túl szájbarágós lenni. A tapasztaltnak tűnő Tamás pedig látszólag únva a történéseket, kedvtelenül figyelt.
A műveleteket egymás után futtatva, méreteket és felületet folyamatosan ellenőrizve az első alkatrész lassan haladt a cél felé. Szinte kész is lett, mikorra eljött az ebédszünet. Mindeközben Tamás hangosan sóhajtozott, néha idegesítően motyogott magában.
- – Nálunk egy óra a szünet. Megmutatom hol szoktunk enni. Hoztál magaddal ebédet, vagy vegyünk egy szendvicset? – Kérdezte nem elvárható udvariassággal Tibor.
- – Egy szendvics jó lenne, ha már meleg étel nincs. – Jegyezte meg savanyúan Tamás.
Tibor furcsálta a megjegyzést, hisz a tiszta étkező, a hosszú szünet és a mindig friss áruval szolgáló automata az Ő tapasztalata szerint így is magasan az átlag felett volt, de továbbra sem szólt.
Az étkezőbe érve a műszak többi tagja már várta az új csapattagot. Kedvesen mindenki bemutatkozott, akinek a reggeli eligazításon nem volt lehetősége. Az ebéd csendben zajlott, egy-egy szakmai megjegyzés hangzott el, amit vélhetően csak az értett, aki régóta itt dolgozott.
Olyat meg hol tanítanak? – kérdezte egy idősebb marós közvetlen Tamás mellől.
Az egyetemen. – Mondta Tomi, hangosan és büszkén, felszívott mellkassal.
Tamásban munkálkodott egyfajta izgalom. Hasa görcsölt, halántéka lüktetett. De természetesen erről egy szót sem szólt. Verejtékező homloka sem igen tűnt fel senkinek.
- – És, merre dolgoztál korábban. – Jött egy nem váratlan kérdés az asztal túlfeléről.
- – Autóipar.
- – Sorozatgyártás? Az itt kevesebb van. – Jött egy nem rosszindulatú, de akár még élesnek is nevezhető észrevétel.
Tamás kritikának, már-már kötekedésnek élte meg a kérdést.
- – Csináltam ám én szép dolgokat. Nem mindenki szakmán kívüli, aki sorozatokat gyárt. – Fűzte hozzá, magát visszafogva de érezhető éllel.
- – És milyen jellegű alkatrészeket gyártottál? -Fűzte tovább a beszélgetést egy az új fiúra nyitott kolléga.
- – Mindenfélét, szinte nekem már nincs is ismeretlen. – Ütötte le a labdát Tamás, nem felismerve, mekkora bődületes zöldséget sikerült mondania.
- – Ez igen, legalább lesz kitől tanulnod Tibi. – Kezdték viccesre venni az inkább komikus beszélgetést, és régi cimborájuk ugratásába átvinni a kezdődő feszültséget.
- – Rád fér Tibikém, a zöld gombot se találtad meg. – Lett lecsapva a magas labda ismét.
A helyzet bár vicces volt, Tibi kezdte kellemetlenül érezni magát. Ennek ellenére megőrizte hidegvérét, és ő folytatta a beszélgetést.
- – Programozásban a legjobb az új srác. Először azt tanulom meg. – mondta szerényen, de maga sem hitte, hogy erre komoly esély van. Minden esetre a lehetőséget nyitva hagyta a fejlődés előtt.
- – Na majd mutatok pár trükköt. Ha gondolod szimultán programozásra is megtanítalak. – tette hozzá erőltetett önbizalommal Tamás.
- – Olyat meg hol tanítanak? – kérdezte egy idősebb marós közvetlen Tamás mellől.
- – Az egyetemen. – Mondta Tomi, hangosan, büszkén, felszívott mellkassal.
- – Meg vagyunk mentve. – Tette hozzá Tibor, majd befejezve az étkezést felállt az asztaltól.
Az ebéd utáni kávé csendesen telt, a társaság kicsit széthúzott. Egy-egy gyanakvó megjegyzés elhangzott ugyan az új fiút illetően., de sokan pozitívak maradtak. Amolyan, “majd beszokik ez is” hozzáállással, kíváncsian várták a folytatást.
De volt olyan is, aki rossz ómennek érezte az egyetem emlegetését. Egyszerűen nem voltak jó tapasztalatai ezzel. Talán még a mérnökök kémjének is gyanították, még ha így nem is mondták.
Tiborban rossz érzés maradt a fiúval kapcsolatban. A maga pályakezdéséről alázat, szorgalom és nagyon sok tanulás emlékei derengtek. Ugyanakkor tudta, hogy a világ változik.
A géphez visszatérve csak a körzsebek helyes átmérőjének megmunkálása maradt. Ehhez a gép egy órás állását követő melegítése volt szükséges, amit egy külön erre dedikált program végzett el.
Tamás nem értette, rá is kérdezett. De már a válasz megszületése előtt eldöntötte, hogy ez hülyeség. Ez lehetett az oka annak, hogy valójában nem is hallotta, amit Tibi mondott neki.
Az alkatrész tükörképének elkészítését Tibi az új kollégára bízta.
- – Na uram, ehhez nem fog kelleni, amit az egyetemen tanultál. Elég lesz az is, amit az előbbi pár órában láttál. De ha úgy jobb, csináljuk együtt.
- – Köszi,megoldom. – Jött a pökhendi válasz, felsértve Tibor fülét.
Tibi ekkor hátra lépett. Rutinosan megnézte, hogy van-e plusz előgyártmány vágva, illetve, hogy egy esetleges szerszámtörés esetén pótolható-e a hiányzó bármelyik darab. Volt.
Ez egy kicsit unalmas volt, de ha nem volt nehezebb, hát legyen.
Tamás okosnak tűnő gyors megoldást választott. Hogy korrekt legyen, Tibi programjába beleírt egy tükrözést, majd zárójelben kommentelte, hogy ez a tükörkép darab.
Az előgyártmányt behelyezte a satuba, amit többé kevésbé megfelelően rögzített. Felvette a nullpontot a tükrözésnek megfelelő helyen, majd elindította a megmunkálást.
- – Minden műveletet tükrözöl? -Kérdezte Tibor.
- – Persze. Látom ám, hogy nem egyformák a darabok. Szerencsére tudok rajzot is olvasni. – Mondta Tamás olyan hangsúllyal, mintha a gép tetején ülne.
- – Mit is hittem, az egyetemen ezt is tanítják. – Motyogta Tibor, de igazából nem akarta, hogy Tamás meghallja.
És nem is hallotta. A síkmaró fogást vett, és vígan száguldott az anyagban. A technológia Tiboré volt, és itt is működött. Kellemesen vastag, szép színű forgács keletkezett. Látszott, hogy jól elviszi a hőt a fogácsolási zónából, kopogva a gép belső burkolatain.
Az első fogás után Tamás ellenőrizte a munkát, és komoly hibát nem látván benne, önbizalma tovább nőtt.
Tibi programja több programozott STOP-ot is tartalmazott, de Tamás végig sem gondolva ezek okait, ciklus start gombbal átlépte az M00-kat, miközben láthatóan elégedetlen volt mindennel. Vagy saját magának volt útban. A szerszám hangja egyértelműen más volt, néha részmísztően műhelyidegen. Tamás is detektálta a furcsaságot, és óvatos, de legalább átgondolatlan potméter csavargatással avatkozott be.
A program a végére ért, és Tamás büszkén nézett hátra, majd megjegyezte.
- – Eddig BMW tükröket programoztam kézzel, szimultán mozgásokkal. Ez egy kicsit unalmas volt, de ha nem volt nehezebb, hát legyen. – Dobta magasról, egy magára erőltetett szerep érzetét keltve.
Tibor szó nélkül hagyta a megjegyzést, csupán szemöldökét ráncolta. De a fiatal srác önbizalmát nézve maga is elbizonytalanodott, hogy az történt-e, amire számított.
A azonban fizika nem hazudtolta meg önmagát.
Hamarosan jön a második rész!
Szerző: Sipos Ádám
