Közel 15 év Nyugat-Európában iparos munkával eltöltött idő a ‘90-es évek környékén nagy szó volt és komoly egzisztenciát jelentett. Az ott magasan “kiművelt” Nándi az ezredforduló előtt egy lépéssel indította vállalkozását abból a tőkéből, amit maga halmozott fel, azzal a tudással, amiért verejtékkel fizetett. A rendszerváltás igazi nagy lehetőségeiről lemaradt, ahogy az információs technológia fejlődéséről is. Az azóta jött gazdasági nehézségek messziről is látható nyomot hagytak a vállalkozáson. Az egykor fényes reményekkel indított forgácsoló cég halványulásának, a gépek egymás utáni kényszer-lekapcsolásának, és Nándi jó és kevésbé jó döntéseinek története a Gépészpresszó Műhelymeséjében.
A szebb napokat látott, német középkategória tetejére célzott, vagy felső kategória aljára pozícionált autó 5.40-kor menetrendszerűen fordult le a Komárom Megyei kisváros félreeső ipari területének aszfaltos útjáról. A kopottas nyárigumik alatt a novemberi hűvösben ropogó kavicsok jelezték, hogy lassan de biztosan maga mögött hagyja az autó és az utas is a civilizációt. A szemben lévő domb mögül a nap még közel sem jött fel, de ha fel is jött volna, sem süt be abba az üzembe, ahová Nándi befordult a sedannal. Egyszerűen azért, mert ha volt is ablaka az olyan koszos volt, hogy se a nap sugara, se semmi más nem volt képes áthatolni rajta.
Az autó ajtajának horror szerű csikorgásánál csak a sofőr sóhajtása volt hangosabb és kétségbe ejtőbb. Nándi egymás után rakta ki lábait a kocsiból, majd magán nagyot lendítve indult meg a műhely kellemetlen lemez ajtaja felé. A zár hangos kattanással nyitotta ki a reménytelen és az évek alatt céltalanná vált küzdelem ajtaját.
Nándi évek óta elsőként érkezett a saját cégébe. Ebben nincs semmi változás. Illetve ebben sincs. Van egy-egy újabb gép, melyek sötét kijelzővel, melléjük pakolt munkák, burkolataikra mágnessel rögzített műszaki rajzok nélkül várták, hogy aznap valami megváltozik. Nándi rutinosan, nem a fáradtságtól, hanem a keserűségtől csukott szemmel főzte le az első kávét magának és a dolgozóinak.
És a kávé illatára sorban megérkeztek a szorgos munkások is. Volt köztük, akinem nem volt ősz a haja, mert még azelőtt kihullott, hogy színét veszthette volna. És volt olyan is, aki nem rendelkezett 20 éves szakmai tapasztalattal, illetve ha igen, másik szakmában.
De egy-egy fiatal is akadt, igaz olyan ábrázattal, amit jellemzően csak nyomorúságos munkatáborokban látni. Mondjuk Észak Koreában.
Hat óra után igazán egy kevéssel aztán elindultak a gépek. Jó esetben nem csak a fűrész, hanem egy-egy eszterga vagy hagyományos maró is. De annál több aligha.
Ha Nándinak nosztalgiázós kedve volt, ami sokszor volt, addigra meghalt gépei közt járkálva felemlegette azokat a napokat, amikor egy-egy szép munkát sikerült összehozni valamelyiken. Mert volt ilyen is. A vállalkozás alapítását követő 15. év a szárnyalás időszaka volt. Akkor beérni látszott minden addigi küzdelem, fejlesztés, lemondás és kudarcnak hitt próbálkozás.
Az üzem, vagyis a műhely a csúcson harminc embert foglalkoztatott. Két műszakban jártak dolgozni, céges járattal, hétvégi túlóra lehetőséggel.
Az az idő más volt. Akkor Nándi válogatott a munkák között. Kizárólag német nyelvterületre gyártott, hisz velük remekül szót értett. Ezen belül az akkor ott már jól menő energetikai- és élelmiszeripart célozta, és kerülte az autógyártás minden területét. Sokszor maga ment tárgyalni az ügyfelekhez, vagy vitt ki egy fontos csomagot, szállítmányt. Élvezte, hogy a telefon megállás nélkül csörög, hogy több a jó hír, mint a rossz, és hogy ha élete nincs is, munkájában megfulladhat.
Addigi fejlesztéspolitikáját követve használt gépeket vásárolt, embereket vett fel, kifestette a telephelyet. Aztán a dolgok kezdtek elcsúszni.
Nándi keveset értve az informatikához, tévesen alulértékelte az információ és az adatkezelés jelentőségét. Se emberei teljesítményét, se a cég mutatóit nem követte. Ösztönei vezették nem csak őt, de a vállalkozást is, a benne dolgozókkal együtt.
És ahogy a világ egyre bonyolultabbá vált, ahogy egyetlen megrendelő, szerszám és készülék beszállító nem tudta megoldani a termelésben felmerülő problémákat, Nándi feje felett összecsaptak a hullámok.
A határidők nem teljesültek, az emiatt kialakult fokozott kapkodás pedig az addig szem előtt tartott minőség rovására ment. A kialakult feszültség nem csak a cég és partnerei, hanem a munkatársak között is nehezen viselhető helyzetet teremtett. Nándi érezve növekvő nyomást visszamondott néhány munkát, a felhalmozott pénztől remélve, hogy kitart a helyzet rendezéséig.
A csökkenő munka mennyisége azonban bizalmatlanságot keltett az emberekben, akik egy része elment. Jellemzően a jobbak. A visszamondott munkák többé nem találtak vissza a céghez, az addig használt gépek amortizációja pedig nehezen kezelhető mértékűvé vált.
Nándi cége nem töltötte be a huszadik évét, mikorra a kezdetihez hasonló létszámra apadtak, az üzleti eredmények pedig inkább eredménytelenségnek voltak mondhatók.
Nándi nyitni kényszerült olyan beszállítók felé, akikkel azelőtt nem üzletelt. A hazai autóipar legnagyobb szereplői közül akadt néhány, aki boldogan felvette a kapcsolatot vele. Nándi pedig naivan elfogadta a keringőre való felkérést.
Csaknem mindenhol volt minta munka, egy-egy egyszerű kis belépő meló, amit legtöbbször sikeresen megugrottak. Aztán kisebb nagyobb csomagok érkeztek, amik sejteni engedtek egy halovány gyertyafényt az alagút végén, de valódi kiutat nem mutattak a cég nehéz helyzetéből.
Éppen ezen a hűvös novemberi reggelen csörgött Nándi telefonja.
- – Halló tessék! – vette fel érces kopott hangján.
- – Üdvözlöm Halas Úr, Kovács Tibor vagyok a Babuti Ungar beszerzője. Korábban email-en tartottuk a kapcsolatot. – mondta egy fiatal férfi dinamikusan.
– Üdvözlöm, igen emlékszem. Csak nincs valami baj az elkészített alkatrészekkel? Higyje el, átnéztük őket alaposan. – kezdett azonnal szabadkozni Nándi.
- – Nincs, tudtommal mind megfelelt, köszönjük szépen. Éppen az eddigi precíz munkájuk miatt keresem önt. Kevés a jó beszállító pertnerünk, így nagyszabású partner fejlesztésbe fogtunk. Ön volt ma reggel az első gondolatom. Véleményem szerint ideje lenne szorosabbra fűzni a kapcsolatot magunk között.
Ekkorra Nándi visszasétált az irodájába, és leült a szegényesen berendezett helység egyik, azaz hogy egyetlen forgószékébe.
- – Jól hangzik, köszönöm, hogy ránk gondolt. – mondta még ekkor is gyanútlanul Nándi.
- – Szuper. A dolog azzal indulna, hogy elküldök Önnek egy ajánlatkérés. A megszokottól eltérő módon nem csak az elkészítendő alkatrészek rajzait, hanem az általunk javasolt előgyártmányok méreteit, dxf rajzait is tartalmazza, illetve egy olyan megmunkálási időt, amivel mi már dolgoztunk. Így önnek nem kell kalkulálnia azzal, hogy mennyi időt vesz igénybe a gyártás, és az alapanyag költséget is könnyen tudja számolni, hisz előkészítettük önnek. Ez a korábbiakhoz képest egy bizalmi szint a cégeink között. Éppen ezért egy titoktartási szerződést is küldök, amit kérem aláírva küldjön vissza. Formaság, de fontos. És az utolsó lényeges információ, hogy ehhez szükség van egy önöknél általunk tartott auditra. Az idő szűkössége miatt erre nem azonnal, hanem valamikor a gyártás során kerülne sor. Megfelel ez így önnek?
- – Jól értem, hogy megírja nekem a szükséges alapanyagok méretét, mennyiségét, illetve a láng vagy lézervágáshoz szükséges rajzokat is biztosítja. Továbbá az ajánlatkérés tartalmazza az Önök által kalkulált forgácsolási időket, és ezzel tudok kalkulálni. – kérdezte ekkorra az egekbe emelkedett pulzussal Nándi, aki pontosan tudta, mekkora összeg lehet ez az általa megszokott fillérekhez képest.
- – Jól érti, de itt azért megjegyezném, hogy a legjobb beszállítóink az általunk kalkuláltnál rövidebb idővel is képesek legyártani a készülék alkatrészeit. De ezt a hasznot mi a partnereinknél hagyjuk, remélve, hogy folyamatosan fejlesztve magukat mindig a nekünk megfelelő minőségben állnak a rendelkezésünkre. Élni és élni hagyni. Mi ebben hiszünk.
- – Nézze, jól hangzik. Mikorra kell az ajánlat? – kérdezte Nándi sejtve, hogy ha nem a kenőpénz a lényeg, akkor az idő lesz rövid.
- – Igen, ez egy érzékeny pont. Ma délutánig nekem le kell adnom. Két versenytársáé már nálunk van, ön az utolsó. Holnap reggel születik a döntés. – igazolta vissza Nándi félelmét a beszerző.
- – Rendben, várom az ajánlatkérést, és küldöm a kalkulációt. – mondott igent Nándi.
- – Küldöm, és előre köszönöm a rugalmasságát és a gyorsaságát.
A telefon még meleg volt a pirosan izzó fülétől átvett hőtől, mikor pittyegve jelezte a beérkezett levelet.
A csatolt fájlok sora hosszú volt, és nehezen követhető. Egy részük olyan formátum, amit Nándi megnyitni sem tudott, hisz komoly szoftverekre, meg semmilyenre sem áldozott soha. Ha kellett, egyetemistákat kért fel, hogy tört programokkal kezeljék neki a 3D modelleket, rajzokat, vagy egyszerűen továbbküldte azokat a partnerekhez.
Érezve, hogy hosszú délelőtt áll előtte, lemondta az aznapi ebédet a feleségével, és nekifogott.
A táblázatok és pdf dokumentumok működtek az ő gépén is, így egyet-egyet megnyitva ellenőrizte az anyagminőségeket, felfogások számát és a kalkulált időket. Az igazat megvallva fogalma sem volt, hogy ez sok vagy kevés, lehet vagy nem. Sokkal inkább hitt a beszerző szavainak, miszerint van ebben tartalék, még a fejlesztésre is jut.
A másfél vagy tán két óráig is eltartó nézelődést követően aztán a táblázat összeidejét felszorozta az üzem legdrágább gépének óradíjjával. Mivel ez is egy öreg és erősen leéllt darab volt, nem volt soknak mondható. És Nándi rutinját dícsérte, hogy nem csak az alapanyag költségével, hanem annak a szállításával is számolt, illetve némi szerszám költséggel. Korábbi tapasztalatait hasznosnak érezte némileg hamiskásan, hisz se ehhez hasonló munkát nem csinált soha, se nem volt semmilyen statisztikája arról, hogy korábban milyen költségekkel dolgozott.
A véletlennek, a teremtőnek és az őt évek óta elkerülő szerencsének kiszolgáltatva végül megszületett a kalkulált összeg és a gyártási határidő is.
Az általa saccolt szállítási idő épp egy sóhajtásnyival volt több, mint amit a partner várt, de ezt érezte biztonságosnak.
Az összeg pedig a cég életben egy munkával elért rekord bevételekhez közelített. Gyomrába görcs állt, amúgy sem egyenes háta ívbe feszült. Halántéka lüktetett miközben kitöltötte a vevő által adott ajánlati formanyomtatványt és aláírta a titoktartási szerződést. Úgy remélt, mint már rég nem, és úgy félt, mint addig soha.
Egy iparág, amitől mindenki óva intette, mégis egy lehetőség, ami reményt és célt adhat ennek a süllyedő hajónak. Miután elküldte a levelet idegesen ellenőrizte az email fiókot. Nem jött-e vissza hiba, nem maradt-e a postázandó mappában.
A telefonját szorongatva ostorozta magát, amiért nem állított be olvasási jelentést a levélhez. És akkor választ kapott.
“Kedves Partnerünk!
Ajánlatát megkaptuk, döntésünk eredményéről hamarosan értesítjük.
Köszönettel: Babuti Ungar Kft.”
A nap hátralevő részében, hogy hasznos legyen vagy úgy érezze, az üzemében céltalanul pakolászott. Tudat alatt, vagy inkább maga előtt is titkolva azt tervezgette, hogy hova lesz letárolva a sok lángvágott és fűrészelt alapanyag, milyen feliratok szerepelnek majd a ládákon, amibe a gyártásközi és késztermékek kerülnek, és hogy emberi erőforrás bővítésbe mi módon fogjon bele.
Az emberek érezve, hogy valami más, inkább nem kérdeztek. A fizetést kisebb nagyobb késéssel eddig is megkapták, csodára pedig nem számítottak. Így telt el a nap, vagy legalábbis a műszak. Az este még lassabb volt, éjszaka pedig mintha megállt volna az idő. Ahogy lehunyta a szemét, a napközben megnyitott pdf rajzok jelentek meg a szeme előtt. Látni vélt rajtuk olyan furatokat, megmunkálásokat, amik napközben nem tűntek fel neki. És bár a vacsora közben egy pohár bor mellet igyekezett még egyszer átgondolni a nap minden eseményét, a kérdések inkább gyűltek, mintsem fogytak volna a fejében. Éjszaka pedig az összes rázuhant.
Szerző: Sipos Ádám
