Műhelymese – Nándi beszáll az autóiparba II. rész

Éjfél is elmúlt, mire elaludt, de négy sem volt, mikor átizzadt pizsamájában megriadt. Évek óta tört meg a reggeli rutin, amire valójában már vágyott, de nem pont ebben a formában. Nyugtalan gyomrával, bizonytalan kezeivel lassan készítette a kávét otthoni konyhájában, miközben egyre többször arra gondolt, hogy a pálinka valójában nagyon is nyugtató hatású. De nem került sor arra, hogy kipróbálja.
Valójában egy pótcselekvés volt, hisz otthon mindig az asszony főzte a kávét, Nándi terepe a cég volt. Ott, hogy kicsit az emberek közt legyen, és hogy azok kevesebbet lazsáljanak, Nándi sok éve rászokott a kávéfőzésre. De ami ott rutin volt, itthon erőltetett kényszer feladat.

Elolvasom az első részt

A céghez is jóval korábban ért be, mint szokott.Alig múlt öt, mikor már cipője talpa és az üzem kopott padlója között a feltakarítatlan forgács csikorogni kezdett. Pedig hányszor kérte, hogy legyen rend.
Gyomra nem fájt, légzése azonban nehéz maradt. Bal kezét a zsebébe csúsztatta, még jobb kezével a bal vállát fogta. Fejét kicsit balra billentette, mintha beállt volna a nyaka, és lassan kezdett sétálni a gépek között. Volt ennek a műhelynek, vagy üzemnek egy megfoghatatlan romantikája. Az illata, a zöld színű gépek kopottas látványa, a poros üvegek, vagy a mindenhová lerakódott olajos kosz. De mégis, egy élet munkája tapadt abba a mocsokba. Mit egy? De még hány… Az a sok itt dolgozó ember. A nyugdíjas búcsúztatók, vagy a tejfakasztó bulik. Az év végi vacsora. Sosem hiányzott a luxus. Csak ez a kevés meglegyen.

És ahogy sétált a gépek között, a műhely felétől az ezer éve be sem kapcsolt masinák kételkedve néztek vissza Nándira. 

• – Lesz még itt termelés? Hajtunk mi még hasznot neked öreg?

Nem volt válasz. Egy részük mechanikus, egy részük elektromos problémával küzdött. És ha egyik sem, akkor nem volt, aki kezelje. Pedig de jó üzlet volt mind! Remek csomag ár, a bizonytalan állapotú gépekre… De Nándiban a pozitív emlékek elnyomták a problémákat. Benne az a kép élt, hogy ez a cég életerős, versenyképes és győzelemre született.
Az igazság más volt. És ahogy az ezer éves üzemi lámpák bemelegedve egyre több fényt adtak, Nándi is kezdte látni, hogy kiéheztetett vert haddal indul háborúba.
De mit tehetett ellene? Szerette, hitt benne….

Rózsaszínben látó szemeit fel-fel nyitotta a valóság, mikor egy rozsdás csúszóvezetékre, kiszerelt főorsóra vagy golyósorsóra, vagy megbontott elektromos szekrényre nézett.
Nem volt ám bolond ez a Nándi, csak reménytelenül naiv és roppantul szórakozott. És így, a gépek és lomok közt sétálva, ahogy elérte a ritkán vizsgált hátsó részt, azt a sötét sufnit, maga is rájött, hogy a szép emlékek, a termelés csúcsa, a dübörgő üzem már a múlt. És mindaz, amiben hisz inkább egy ipari siralomház. Éppen úgy, ahogy egy-egy innen elment munkaerő megírta azt a közösségi portál egyik-másik szakmai csoportjában.

A helyiség végén megfordulva az épület másik fele, a szebbik, a hiú reményekkel kecsegtető tárult a szeme elé. A működő gépek, az iroda és az étkező hely. És ahogy ezt meglátta, szíve azonnal szaporábban kezdett verni. Pulzusa megemelkedett és érezte, hogy még dolga van. Elérzékenyült gépész lelke könnyet nem eresztett ugyan, de háta izzadni kezdett. Majd elindult, hogy lefőzze az első kávét, aminek mély jelentése volt. A közösen megivott kávé jelentette ennek a vert hadnak az összetartozást. És ez akkor is így volt, ha soha nem beszéltek róla, ha koszos bögréből itták, és ha valójában pocsék íze volt. Lelkesen várta kollégáit.

.

.

.

A reggel semmit nem hozott. Jöttek csomagok, kész lettek apró munkák. Vissza értek alkatrészek a felület kezelőből, amiken elindulhattak az utolsó simítások.
Aztán Nándi telefonja megcsörrent.

• – Halas Nándor – vette fel Nándi az ismeretlen számot.
• – Kovács Tibor, üdvözletem! – mondta a már ismert hang olyan hangszínnel, amitől Nándi egyszerűen megnyugodott.
• – Üdvözlöm Kovács úr. Ma milyen hírrel szolgál? – vette jókedvűre és pozitívan érdeklődőre Nándi.
• – Önnek csak jóval Halas úr. Elvitte a munkát egy remek ajánlattal. – mondta a Babuti Ungár beszerzője.
• – Nem mondja? Ha Ön velem, ki ellenem Kovács úr? – Kérdezte Nándi, valójában még fel sem fogva mi is történik.
• – Mögöttünk pár apró siker, előttünk egy fényes győzelem Halas úr. Ellenfél ha volt is, riadtan menekül. – nevette el a végét Kovács.

A beszélgetés nem volt hosszú, ami során abban maradtak, hogy a megrendelés hivatalos kiküldése is csak órákat vesz igénybe, de mivel minden perc is számít, félhivatalos telefonos értesítés nyomán elindulhat a munka szervezése. Jelentsen a szervezés szó bármit vagy akármit, Nándi számára pedig leginkább a nagy semmit.

Kiment hát az üzembe, épp a legjobb pillanatban. A műszak utolsó előtti kávéját fogyasztották a dolgozók 10 óra magasságában. Nándi lassan lépett közéjük, nagyjából úgy, hogy mindenkit lásson, és köhintett egyet. Erre minden figyelem rá szegeződött.

• – Megragadnám az alkalmat, hogy így együtt vagytok, és pár szót szólnék hozzátok arról, ami rátok, illetve ránk vár a következő napokban, hetekben. – kezdte meg, egy pillanatnyi szünetet hagyva.
• – Na ne már főnök, bezár a bazár? – jött az első bekiabálás esztergályos Tibitől.
• – Nem zár be Te kaptafa fejű, prémiumot kapunk. Nem te, csak mi, akik dolgozunk. – kontrázott rá Laci, aki marósként funkcionált, és mókamesteri főállása mellett dolgozott az üzemben.
• – A prémium rajtatok múlik, a bazár meg csak most nyit ki igazán – vette vissza a szót Nándi. – Mint azt észre vettétek, az utóbbi időben kevesebb volt a munka.
• – De nem a fusi meg a maszek – jött a poén Lacitól.
• – A kevesebb munka pedig kevesebb bevétel. Kerültem, óckodtam az autóipartól, de nem tudtunk elhajolni előle. Tegnap ajánlatot adtam, az imént pedig megrendeltek egy munkát tőlünk. A jó hír, hogy továbbra sem leszünk alkatrész beszállítók, így senkit nem cserélek robotra. A rossz, hogy a megrendelt készülék meglehetősen bonyolult, sok alkatrészből áll. Oda kell tenni magunkat. De ha ez sikerül, lesz bónusz, lesznek új gépek és lesz közös jövőnk. – tolta ki majdnem egy levegővel Nándi, majd a meglepett embereken végig nézve folytatta:
• – A nap hátralévő részében a Tibinél lévő munkát kisöpörjük, a többiek pedig segítenek felkészülni. Behozzuk a nyersanyag ládákat, felmatricázzuk őket. Kinyomtatom a rajzokat, csoportokba rendezzük, és megrendeljük a lángvágást. Mire ideérnek az előgyártmányok, készen kell állnunk a melóra.

Ahogy ezt kimondta, mindenki felhörpintette a kávét, elmosta a csészét és dolgára indult. Mindenki érezte, hogy a tét most nem a főnök következő luxusautója, hanem a dolgozók öregecske verdáinak a fentartása. Na meg a családoké. Ahogy azt is tudták, hogy nagy lesz a kabát. Korábbi munkahelyeiken láttak hasonlót, és a feltételeket átgondolva a helyzet nem volt rózsásnak mondható.

• – Tibi, nekem ez lesz a váltóm. – mondta Laci, kezében egy régi ISO kúpra eszkábált marófejet tartva, ami legendásan silány szerszáma volt az üzemnek, de a főnök hősként tekintett rá. Nyilván, mert ő szerezte.
• – Vele jársz majd két műszakban? – Kérdezett vissza a láthatóan feszengő Tibi.
• – Nem az a váltó, hanem a világ megváltó. – dobta Laci a poént, ha ez az volt.
• – Anyád kínját Laci. – zárta le Tibi, miközben a hagyományos eszterga melletti szekrényhez lépett azzal a céllal, hogy rendet tesz, és előveszi a joggal bújtatott csoda szerszámokat.

De csoda itt nem volt, pedig de jó lett volna. A délelőtt végén az üzem egy felfordult hangyabolyhoz hasonlított. Mindenki lelkesen, a motivációtól felgyorsulva rohangált. Kezében rozsdás vasak, amiket szerszámnak hittek. Keresték mi mihez tartozik, melyik gépnek mi a hiányossága. Bekapcsolták, megmozgatták, vízzel töltötték tele.

De ahogy az óra elütötte a delet, és az idő lassan a délutánba lépett az emberek léptei, tettei és gondolatai is lelassultak. Beszédük először csak csendes lett, majd megfogyatkoztak a szavak. Végül csend állt be.

Az üzem pislákoló lámpái hibaüzenetekkel színezett képernyőket, vagy teljesen sötét CNC gépeket világítottak meg. Az emberek egy-egy műhely zöldre festett szekrényen támaszkodva nézegették azokat a rozsdás vackokat, satukat, tokmányokat, kemény és puha pofákat, prizmákat vagy épp derékszögeket, amikkel traktor alkatrészt még lehet, de komoly munkát már nem érdemes csinálni. Gazdaságosan, pontosan, időre…ahogy azt szokták mondani.

Az üzem sokat nem változott. Kikerült pár raklap, konténer, doboz. Rajtuk egy-egy felirat, táblázat, és bennük rajzok.
És a műszaknak vége lett. A lámpák lekapcsolódtak, a vaskapuk hangos csattanással bezáródtak. Pont, mintha lett volna mit félteni vagy védeni az üzemben.
A következő napok mindenki számára kellemetlenek voltak. Bizonyos tények, amiről mindenki tudott, nem lettek kimondva. Például Nándi nem beszélt arról, hogy ez a projekt igazából majd akkor hoz pénzt, ha kész lesz, de a cégnek már a szükséges anyag megvásárlása is gondot okoz. Szerszámról nem is beszélve.
Az emberek meg nem mondták, hogy valójában szépek a tervek, de életlen kardokkal háborúba menni tömeges és szervezett öngyilkosság. Csak úgy maguk közt mérgelődtek.

• – Te Laci, nincs egy doboz új lapkám. Már nem elég hunyorognom, de csukott szemmel kell néznem az eszterga lapkákat, hogy lássak rajtuk egy új élet. Negyven éve esztergálok, de szerszám nélkül nekem nem megy. – kesergett Tibi régi marós kollégájának.
• – Azé’ nincs, mert elhordtad a piacra. De nem az volt a baj, hanem hogy olcsón adtad, azt meg hamar elittad. Ha drágán adod, most lenne pénzed lapkára. – vicceskedett Laci, de megint rossz pillanatban.
• – Laci bá’, főnök említette hogy lesz túlóra lehetőség. – próbált csatlakozni Petike, a kölyökképű, filigrán testalkatú suhanc.
• – Lesz Petike. Annyi lesz, hogy a majd csak a szemeidet küldöd haza aludni, de te bent maradsz dolgozni. – biztatta Laci.
• – De hogy lesz ez elszámolva? Mert ugye jogilag limitált, és négy óra után pótlék is menne rá. Én így tudom. Ha én a következő két hétben hattól hatig vagyok, akkor hogy fogok kapni? – érdeklődött Petike.
• – Ez a baj b@zmeg. Ez az első, hogy mit fogsz kapni. Mit tudsz adni gyerek? A fűrészt nem tudod használni. A saválló rudakkal annyi szalagot szaggatál el, hogy neked kellene fizetni, fiam. – oltott oda Tibi, hogy már Laci is megsajnálta a kölyköt.
• – Tibi, autóra gyűjt ez a gyerek. Megérthetnéd. – vette szárnya alá Laci. – Petikém, úgy fogsz kapni, hogy jó lesz. Nem nagyon lesz jó, de annál jobb lesz, mintha csak egymást néznénk. Mert most legalább van munka.
• – Csak nincs mivel megcsinálni. – zárta le Tibi.

.

.

.

Az első likviditási gondok megoldódtak, az összes láda lángvágott lemezzel, fűrészelt rúdanyaggal telt meg. A rajzok a darabok mellett voltak. Jöhetett a munka. És Nándi felszabadulva az irodai előkészítés terhe alól kilépett az üzembe az emberek közé. Kezébe fogott egy rajzot, és elkezdte átnézni. Majd lelkesen kommentálta:

• – Laci, ez neked való. Marós munka. Hagyományoson is, 30 perc. Síkmarás fúrás. – mondta gyorsan Nándi, alig pillantva a rajzra.
• – 25 perc nekem elég főnök. Nem is kell hozzá semmi, csak egy pengén 6,2 H7-re köszörült dörzsár, meg egy másik gép, amivel a furatok pozíció tűréseit tartom. Ami ha jól hiszem 3 század.
• – Milyen 6,2 Te Laci? – Kérdezett vissza Nándi.
• – Átmérő. – mondta hangosan a marós, nevetéssel kísérve a keserű hírt.

Ilyen szerszám ugyanis nem volt a műhelyben, az NC-ken se elég ember nem volt, se nem igazán működtek. Ha meg igen, olyan kopás volt a golyósorsókon, hogy szabájtalan tojást se lehetett velük marni, nem H7-et. Az alkatrész abban a pillanatban nem hogy 30 perc alatt, de egyáltalán nem tűnt megmunkálhatónak.

A keseredő beszélgetésnek Nándi telefoncsörgése vetett véget. Laci pedig választott egy alkatrészt, amit bizonyosan megtudott csinálni.

A következő napok szorgos munkával teltek. A nyers darabokat tároló alkatrészek a gépekhez, majd a félkész vagy a kész tárolóba kerültek. Ki-ki elvégezte rajtuk a szükséges vagy megoldható forgácsolási feladatokat.
Nándi pedig kerülve a kínos kérdéseket kevesebbet tartózkodott az üzemben. Volt, hogy fejben előre elköltötte a bevételt, volt, hogy a kifizetetlen számlák miatt bosszankodott. De sokáig nem kerülhette a feladatokat, mert azok megtalálták, mikor is Petike bekopogott az iroda ajtaján.

• – Főnök, csak azért jöttem, mert hogy szóljak, ugye Tibi bá’ küldött, mert kellene neki 1mm-es beszúró lapka. – tette fel a kérdést nem csak zavartan, de nehezen érthető módon is fiatal srác.
• – Furatba vagy kívülre? – kérdezett vissza Nándi.
• – Szerintem az esztergára. – válaszolt Peti, világossá téve a sötétséget a fejében.

Nándi azonnal túl soknak érezte azt a keveset is, amit Peti fizetés címszó alatt segéylként kapott a szűk életben maradáshoz.

• – Megyek, intézem Peti. Köszi! – zárta le Nándi a kellemetlen beszélgetést. 

Az üzemben aztán végigjárta a gépeket, az embereket, felírogatta, hogy ki mit kér a munkához. Ami hangzásra soknak tűnt, azt megpróbálta valami olcsóbb eszközzel megoldani, legalább szóban. Mert szóban ugye mindent könnyebb megoldani. 

Aztán Nándi kocsiba ült, és elindult a beszerző körútra. Bevált, régen szerzett kapcsolatai voltak a szerszámok beszerzésére. Multiktól kigurult fúrók, marók, pult alatt vett eszterga lapkák, és egyebek. Jó cuccok, bizonytalan végkimenetellel. Ugyanis azt, hogy ezeket hogyan is kellene használni senki nem tudta. A kocsiban rádiót hallgatott, ahol egy riport ment az Ipar 4.0-ról, arról, hogy valójában semmi új nincs ebben, mert a most használt eszközök évtizedek óta adottak. Ami változott, hogy a gyorsabb számítógépek és a hatékonyan és biztonágosan működő hálózatok segítségével hogyan is tud ez jól működni akár egy hazai vállalkozásban. Nándi főleg azt hallotta meg, hogy ezek az eszközök régóta adottak. Le is vonta a következtetést, miszerint parasztvakítás. Az adat nem fontos, csak a forgács peregjen.

Néhány óra múlva az üzembe érve kiszórta a megvett vackokat, de Laci nem tűnt elégedettnek.

• – Ez a dörzsár 6-os. Nem 6.2-es. – mondta, remélve, hogy valami félreértés csak, és lesz az általa kért méret is.
• – Jó az Laci, kicsit jobban megtolod, pont annyit visz. – mondta Nándi, teljesen komolyan gondolva a sületlenséget.
• – Vagy lassan tolom, de gyorsan húzom ki. Ahogy lüke Petikét csinálta az apja. – mondta Laci, de Nándi nem értékelte a humort, újra eltűnt.

.

.

.

A következő nap délelőttjén a dolgozók azt vették észre, hogy főnökük feszülten telefonál, és még a telefonnal a fülén kocsiba ül és elhajt. Ritka, mert mindig bejelentette, hogy elmegy, még ha hazudott is az úticélt illetően. Most azonban érezhetően ideges volt.

Alig egy fél óra múlva ért vissza, környakú pólóját ingre és zakóra, a koszos farmert egy tisztára cserélve. Új, sosem használt munkavédelmi bakancs volt a lábán, és idegesen sietett az üzem közepére.

• – Urak, a vevő hívott, hogy ellenőrzést tart nálunk. Nem munkavédelem, de mindenki igyekezzen betartani a szabályokat. Ha kérdeznek tőletek, szűk szavúan válaszoljatok, és irányítsátok hozzám. – hadarta Nándi izgatottan, remegő hangon.

Tibi a bajsza alatt morogva az auditorok felmenőit emlegette, majd az esztergályára nézett, aminek elektromos kapcsolójából kábelek lógtak ki. 

• – Munkavédelem a kutya f@szát. – mondta, majd a kezében lévő újabb selejt darabot olyan erővel vágta a forgácsos kocsiba, hogy a falusi harangnál is nagyobbat kondult. 

Hamarosan egy nagy sedan gurult a parkolóba, amiből három ember szállt ki. Kettejük, egy hölgy és egy úr olyan fiatalok voltak, hogy Petike korosnak tűnt volna mellettük. Főleg a rá jellemző olajos, koszos fejével. A harmadik úr már vagy harminc is volt. Ő volt a rangidős, a pilóta.

A műhelybe lépve tétován ácsorogtak, mint aki még nem látott se embert, se gépet.

Egyikük kezében egy fém koffer volt, a másikéban egy bőr mappa. 

Nándi hozzájuk lépett az irodából.

• – Jó napot kívánok! Miben lehetek a segítségükre? – kérdezte udvariasan, mintha a másik ruha másik embert is rejtene.
• – Üdvözlöm, Halas Nándor úrral van megbeszélt találkozónk. – mondta a rangidős.
• – Én vagyok. – rántotta le a leplet Nándi, majd bemutatkoztak egymásnak.

Rövid időre eltűntek az irodában, mikor pedig előkerültek a fémkoffer is kinyílt, felfedve tartalmát. Mérőeszközök voltak benne. Az egyik kész ládából kivettek egy alkatrészt, és a hozzá társított rajz alapján gyors ellenőrzést végeztek. Nándi szinte remegett, hol a plafont, hol a földet bámulta. Bárkihez beszélt, nem nézett a szemébe.

• – Halas úr, sajnos ez nem megfelelő. Az alkatrész furata a mikrométer szerint muniszos, a felületi érdesség pedig az illesztett részeken nem megfelelő. – mondta a fiatal srác, miközben a hölgy szorgosan jegyzetelt.
• – Igen, ezt épp nem én ellenőriztem, de higgye el, csomagolás előtt mind meglesz mérve, ezt én garantálom Önnek.
• – Én elhiszem – mondta az idősebb – de ha csomagolás előtt derül ki, hogy nem megfelelő, és Ön akkor rendeli meg az előgyártmányt, akkor máris egy hetes csúszásban lesz.
• – Az itt nem fordulhat elő. – mondta kínjában nevetgélve Nándi, miközben kezével idegesen a fülcimpáját piszkálta.
• – A bizalom meg van, kár lenne ha elmúlna. Amit látunk, hogy semmilyen nyilvántartás nincs a gyártásban lévő vagy az elkészült alkatrészekről, és főleg nincs a mérethelyességüket igazoló semmilyen dokumentáció. Úgy érzem, ki vagyunk szolgáltatva a szerencsének. Ráadásul a kész darabokon nem látjuk az egyedi azonosítót sem, ami pedig a beszállítás peremfeltétele. 
• – Az pont ma fog megtörténni, azzal nem lehet gond. – nyugtatta saját magát Nándi.

Gyors és feszült elköszönés után Nándi Petikét hívta magához, a küldöttség pedig vihorászva ült be a kocsiba.

• – Peti, ott az a beütő készlet a fiókban. Minden rajzon van egy szám, azt bele kell ütni az alkatrészbe. Figyelj, van jobbos és van balos változat. A jobbos R a balos L jelölést kap a számsor végén.  A rajz mindig a jobbos, a tükörképe a balos. Szólj ha elakadsz, mert ez fontos, nem szabad elrontani, és időre megy.
• – Jó, hát megpróbálhatom. – mondta Peti, de már azt sem értette, mi az hogy beütő készlet. 

Laci segítségével aztán elindult a munka. Peti szorgalmasan ütni kezdett, a betűk pedig csúszkáltak szerte és szét, igen csúnya ákom-bákom látszatát keltve az amúgy se igényes munkadarabokon. Egyszer aztán elakadt.

• – Nándi bá, nem találok R betűt. – nézett kérdőn a főnökre.
• – Olyan nincs, mutasd. – szólt Nándi.

De mivel hosszas keresés után Ő sem talált, így szólt.

• – Peti, azért nincs R mert az kiadja a P és az I. Beütöd a P-t és ferdén az I-t. Ennyi. – szolgált magyarázattal Nándi, majd újra eltűnt, ahogy a kétes megoldásai után szokott, hogy kerülje a további kérdéseket. 

A végső határidő előtt 3 nappal elkészültek a darabok. Legalábbis a nyers ládából elfogytak. Így Nándi nagy közös mérőnapot szervezett, amikor az alkatrészek mérését együtt elvégzik, és az ügyfél által kért dokumentációt elkészítik.  Sajnos már az első daraboknál kiderült, hogy vannak hiányosságok. Hiányoznak furatok, rosszak a méretek.

Amikor pedig Nándi kihozta az emailben kapott alkatrész listát, hogy meglássa meg van-e mind, kiderült az is, hogy egy bő húsz százalék bizony hiányzik. Mintha sosem lett volna.

• – Elb@sztátok, és el van dugva. Mindig ez van! – gyanúsította meg a csapatot Nándi.
• – Nem jött meg a lángvágással. – állítota Laci. 
• – Ebbe a káoszba csoda, ha az ajtón kitalálok. – mérgelődött Tibi, és esztergályát faképnél hagyva indult el az ajtón kifelé, hogy elszívjon pár cigarettát.

A nap többi részében feszült csend volt tapasztalható. A főnök papírokkal járkált, pipált, x-elt, satírozott. Majd listát írt és az egészet elölről kezdte. Nap végén aztán volt egy szerinte jó adatbázis, papíron, csak hogy frissíthető és lekérdezhető legyen, ami alapján látni vélte a lemaradást.
Megrendelte a szükséges anyagot, majd telefonon kérte a soron kívüli gyártást vagy előkészítést. A rendelés visszaigazolás szerint, amit mindenkinek megmutatott, a végső határidő előtt alig 24 órával érkezhet meg minden.

• – Egy napunk lesz. – mondta megtörve a feszült csendet Nándi.
• – Hosszú műszaknak ígérkezik. – jegyezte meg Laci.
• – Lehetetlen küldetés, halva született ötlet. – adta önmagát Tibi.
• – Ennek meg kell lenni. – zárta a beszélgetést Nándi. – Menjetek haza pihenni.

Tovább a harmadik részre.

Szerző: Sipos Ádám