Műhelymese – Multi Márton II. rész

A semmivel oldunk meg mindent is.

Márton az állásinterjúra való behíváskor még azt sem tudta, hogy ki kereste meg. De az interjú előtti este utána nézett a cégnek. Egy két telefon a lapkás sales-eseknek, és meg is volt a szükséges háttér infó. Cég mérete, gépek típusa, munkák jellege. Még az esetleges hibákról is sejtett ezt azt. De mivel semmi nem tökéletes, másnap reggel a leárazásban vásárolt új farmerben, ingben és bőrcipőben, bizakodva és reménnyel teli érkezett meg a címre.

Az előzményt itt találod: Műhelymese – Multi Márton I. rész

• – Szia, Marci! Hát te? – Köszönt rá egy régi ismerőse.

• – Szia Pisti! Te itt? Erről nem tudtam, nem reklámoztad, mikor elmentél tőlünk. – Köszönt vissza Márton.

• – Jobb ezt titkolni, de majd rájössz ha utánad nyúlnak. – Vette csendesebbre Pisti.

• – Azt gondolom. És itt mivel foglalkozol? -Kérdezte.

• – Gépkezelő vagyok. Egy gép, egy egy műszak. Egy életem van. – Kezdte a számmisztikát Pisti.

• – Milyen a hely? – Lépett még közelebb Márton, és kezdett úgymond sutyorogni.

• – Te figyelj, meg van a hülyeség, de nem rossz. Pénz korrekt. De a vezetés néha kétfelé húz.  – Kezdte a “magyaros” negatívat Pisti.

• – Élhető? – Próbálta rövidre zárni Márton.

• – Hallod, sokkal jobb, mint amit megszoktál. – Kapcsolt Pisti, és váltott pozitívra.

Marci pedig egy löket jókedvvel vette az irányt a recepció felé.

• – Kezét csókolom. Forgács Márton vagyok, és az interjúra jöttem? – Mutatkozott be udvariasan.
• – Szia! (ha-ha) hát izé, várjál csak itt. Majd jön valaki. Vagy szólok. Mindjárt akkor majd jövök is. Okés? Jah, leülhetsz ám. – Vörös haj, hosszú lábak és korom sötétből jött a válasz a recepciós pult mögül.

Rövid idő múlva egy gyűrött inges pasas jelent meg, de mosolyogva, jókedvűen. Az ötvenes tag lendületes, dinamikus volt. Ordított róla, hogy hisz abban amit csinál.

• – Üdvözlöm Márton! Somogyi Gábor vagyok, az ügyvezető! – mutatkozott be, férfiasan kezet rázva.
• – Forgács Márton, örvendek. – Válaszolt Marci, nem visszafogott mosollyal.
• – Jöjjön velem Márton, itt fogunk beszélgetni.

Azzal bementek egy tárgyalóba. Ízlésesen, minimalista stílusban berendezett helyiség volt. Kis kávéfőző, és néhány vitrin díszítette, amiben a vélhetően itt forgácsolt alkatrészek voltak. A falon gyönyörű képek, forgácsolás közben készültek. Prémium gépeken, tiszta közegben fotózott alkotások. Valóban, az ipar mekkáját ábrázolták.

• – Egy kávét, vagy vizet elfogad esetleg? – Kérdezte az ügyvezető, miközben az ajtón kiszólt valakinek, hogy jöjjön ha tud.

• – Igen, egy kávét kérek. Feketén, cukor nélkül. Köszönöm.

A kávé elkészült, közben pedig megérkezett egy az ügyvezetőnél valamivel rosszabbul öltözött, lassú, mogorva ember.

• Géza vagyok, műszakis. – Mondta, de olyan tapló módon, hogy a forgácsoló gépek is az anyját emlegették. 

Márton azonban sok ilyet látott. A műszaki problémák feketeöves megoldói ilyen emberek. Nem adnak a külsőségekre. Számok vannak, és eredmények. A többi fingfestés. 

• – Engedje meg, hogy elmeséljem a cég rövid történetét, hogy egy kicsit elhelyezze Ön is, hogy kit is keresünk. – Vette át a szót az ügyvezető, majd folytatta.
• – 2010-ben alakultunk, a gazdasági világválság után. Az egy nehéz időszak volt, biztosan emlékszik, de már akkor láttuk, amit az idő azóta visszaigazolt. A siker kulcsa a fejlődés. Átgondolt folyamatokkal, mért és elemzett eredményekkel, kis lépésekkel haladtunk a nagy céljaink felé. Hiszünk magunkban és hiszünk a nálunk dolgozó emberekben. Kis cég vagyunk egyedi dolgokat csinálunk, a legjobb partnereinknek elvállalunk kisebb sorozatokat is. Nálunk a hozzáértés, a rugalmasság olyan alappillér, amire mindent felépítettünk. És az ember ennek a legdrágább kincse. Ezért van az, hogy bár a legdrágább és legjobb gépekkel dolgozunk, a mi üzemünkben az ott dolgozó az érték. Mert az ő tudásával elkészült terméket tudja a cég eladni…… – És a dolog itt folytatódott, de Márton agya kikapcsolt. Stand By-ba rakta magát. Értelmes szemei forogtak, feje automatikusan bólogatott, így a beszélgetés az interaktivitás látszatát keltette. Géza, a műszakis homlokán a “rohadtul unalmas” felirat villogott, de Márton ezt még mindig a szakember karakter sajátosságának tulajdonította.  
• – Az automatizálás fontos szerepet kap. Az előző válság az emberi tudás jelentőségét, a koronavírus okozta nehézség pedig az automatizálás fontosságát mutatta meg számunkra. Nem csak a munkadarabok pakolását, de a szerszámozás, készülékezés és az adminisztrációk folyamatait is úgy alakítjuk át, hogy azok a legkevesebb emberi beavatkozást igényeljék, innentől pedig minimális hibalehetőséget rejtsenek. Minden fejlesztésünk mögött ott van továbbá az a szándék, hogy a folyamatainkról a legtöbb mérőszám álljon rendelkezésre, mert a számok azok, amik gyors és pontos döntések meghozatalában segítenek minket. – Fejezte be az ügyvezető.
• – Akkor innen a név, re-FORM CNC Kft. – jegyezte meg Márton, amire az ügyvezető elismerően bólogatott és helyeselt.
• – Olyan emberre van szükségünk – vette át modortalanul a beszélgetés fonalát Géza – aki nem ijed meg a feladattól. Aki képes irányítani a csapatot, aki megoldást keres és talál akkor is, ha összecsúsznak a dolgok. Ahogy Gábor említette, a rugalmasságunkkal vagyunk a piac legerősebb szereplői a térségben. Itt nem fér bele, hogy a vezető technológus megijedjen egy satu kiórázásától, vagy egy szerszám bemérésétől. A vezérlőbe is illik belenyúlni, a műszaki összefüggéseket pedig fel kell tárni a szakmailag még lemaradt gépkezelők előtt. Kevés a kész ember, nekünk kell őket segíteni. Természetesen a feladat legnagyobb része az ajánlatadásban való támogatás nekem. Gép- és szerszám igény feltárása, időkalkuláció, műveletterv. Ezen felül CAM programozás. Ez az oroszlánrész, de itt bármi becsúszhat, és ebből nem akarok titkot csinálni. – Zárta le a műszakis Géza.
• – Természetesen nincs egyedül hagyva senki, és a gépkezelők valamint a műszakvezető mindenben segítenek. Sokszínű a feladat, de az egyszerű munkákra már vannak kollégák. – Szépített Gábor, az ügyvezető.
• – Nem félek sem a feladattól, sem a felelősségtől.19 évesen gépkezelőként kezdtem. Magam erejéből és költségén lettem gépbeállító, miután elvégeztem a szükséges iskolát. A programozói képzést ugyan a munkahelyem támogatásával végeztem, de remek eredménnyel. Az elmúlt 12 év a forgácsolás valamennyi területén megtanított nagyon sok feladatra. Tisztában vagyok vele, hogy ebben a szakmában nincsenek mindentudók, de vannak mindent megtanulni akaró motivált szakemberek, akikkel háborút lehet nyerni. Én ezt a csapatot erősítem. – Tette hozzá a magáét Márton, érezve, hogy interjú lévén kellene hallassa a hangját. Megtanulta a multiban, hogy nem elég jelen lenni, villogni és csipogni kell, hogy észrevegyék.

A beszélgetés még folytatódott, bár a végére Géza elhagyta a tárgyalót. Szó esett fizetésről, juttatásról, autóról és telefonról. És Somogyi Gábor ügyvezető végtelen dinamikája és lendülete átragadt Mártonra. Olyannyira, hogy egy ilyen dinamikus kézfogással váltak el azzal, hogy 30 nap múlva együtt folytatják a re-FORM CNC építését. 

Ezt követően adta be Márton a felmondását. A következő hetekben felmondási idő nem lévén otthon volt, és egyrészt örült, másrészt elkezdtek kérdések megfogalmazódni benne.
Már majdnem eljött a munkakezdés ideje, mikor eszébe jutott, hogy az üzemet nem is látta, ahogy a gépeket sem. Na de a falon a képek..nyugtatta magát. A CAM szoftverről sem kérdezett, de említették, hogy biztosítják az átképzés lehetőségét. Mi baj lehet, gondolta. 

Az első nap szokásos adminisztratív teendőkkel és ismerkedéssel kezdődött. Reggel Márton jókedvűen érkezett a felesége által, hisz tudta, vagy remélte, hogy megkapja az ígért autót.
A multihoz képest a munkaerő felvételre nem volt külön dedikált ember. A korábban látott recepciós azóta felmondott, és néhány gépkezelő is, ahogy megtudta. De nincs ebben semmi szokatlan. Már keresik az embert, hangzott az ígéret. A kötelező papírmunka végén Márton zsebébe becsúszott egy vadi új Opel kulcsa, ami büszkén szolgálja majd a családot is. Számítógépet nem kapott, de megmutatták, melyik lesz a helye. Leült egy időre, ivott egy kávét. Az arra látogatóknak bemutatkozott. Kedves volt, érdeklődő. Igazi jó arc.

Miközben az utolsó korty kávét lenyelte, beszélgetést hallott a gipszkarton fal túloldaláról.

• – Gép van az új srácnak? 
• – Nincs. Vagy ami a recepción van, nem jó neki? – mondta egy naiv női hang?
• – Nem. Azon egy excel sem fut. – Mondta a férfi.
• – És minek kellene futni? – érdeklődött a hölgy.
• – SuperCAM-nek, amivel programot ír. 
• – Annak a  licenszét nem fizetjük fél éve. – mondta a hölgy, majd cipőjének távolodó kopogása hallatszott.

Az üres íróasztal mögötti ücsörgés még a mulitban edzett Mártonnak is sok volt, így az üzem felé vette az irányt. Ismeretlen volt a terep, de kicsi cég lévén megtalálta a eltéveszthetetlen ajtót, és bement. Az oda vezető folyosó falain is hasonló képek voltak, mint a 30 napja a tárgyaló falán látottak, és ez Márton felvillanyozta. A számítógép és a CAM szoftver hiánya sem vette el a kedvét a szakmától, amit szeretett.

Mosollyal az arcán lépett a vágyott üzembe, ahol némileg életunt dolgozókat látott. Ketten a gépeiknél dolgoztak. Egy fűrészelt. Egy távolabbi asztalnál pedig hárman tanakodtak.

• – Sziasztok! – kiáltott Márton, miközben léptein Somogyi Gábor ügyvezető dinamikája volt felismerhető.
• – Minek örülsz szopott gombóc. – repült felé egy mondat, ami elől nem tudott elhajolni. Telibe verte. 

Némileg lassítva a lendületet bemutatkozott. Az üzem padlóján szanaszét heverő vasakat átlépte. Az össze nem söpört forgács csikorgott a lába alatt. Nem volt rend, de büdös igen. A világítás hagyott némi kívánnivalót maga után. A gépek egyeztek a falakon lévő képekkel, de a munkadarabok nem. Hegesztett szerkezeti acélok, rozsdás melegen hengerelt vasdarabok és zártszelvények voltak jobbára minden gép mellett. Szerszámacél, nagy szakító szilárdságú alumínium sehol.

„Na, akkor elmondok neked egy dolgot kisfiam!”

A bemutatkozás rövid volt és keserű hangulatot árasztó. 

• – Te vagy az új technológus? – Kérdezte egy gyanúsan jókedvű koma.
• – Én, szia. Márton. – Mondta Marci.
• – Józsi vagyok, de ne szokj hozzám. – Mondta egyébként kedvesen.

Marci kérdő tekintetére valaki odaszólt.

• – A felmondását tölti. -Dobta be valaki a magyarázatot.
• – Sajnálom, akkor már nem ismerkedünk meg. – Mondta Marci udvariasan.
• – Én nem sajnálom. – Tette hozzá Józsi. – De ebben tudsz segíteni, ha akarsz. – Majd egy vékony falú, már megesztergált munkadarabot mutatott.
• – Mi a feladat?
• Vissza kell fogni, C tengellyel visszaállni a palást furatra, és tenni bele még egy furatot. Illetve egy beszúrást esztergálni. – Mondta Józsi, immár komolyan.
• – A visszaállás szerintem nem nagy gond, mert csak egy óra kell hozzá. A vékony fal aggasztó a beszúrás szempontjából. Milyen tűrés van írva? – Mélyedt el benne az új vezető technológus.
•  – Három század körkörösség bázisfelülethez képest, és egy század mérettűrés. 
• – Hát szerintem hatpofás pendulum megfogással meg tudjuk csinálni, de nem lesz fáklyásmenet. – Sejtette meg a kiutat Marci.
• – Na akkor elmondok neked egy dolgot kisfiam! – vette kimondottan feszültre Józsi. – Nincs veled baj, mert biztos jó gyerek vagy. De ha nem, engem az se zavar. Ide viszont nem új ember kell, hanem óra, mert nincs. Ez itt nem lesz kiórázva gyerek, mert nincs mivel. A pendulum tokmányod meg a boltban van és ott is marad. Ez van-e, nézzed! – majd a munkatérbe mutatott, ahol egy hárompofás hidraulikus alap tokmány volt, kemény pofákkal.
• – Figyelj, nyugi. Én tudom, hogy azért vagy ideges, mert jól akarod csinálni, és akadályozva érzed magad. De hidd el, segítek. Puha pofával is lehet, hogy meg tudjuk csinálni, max egy kicsit szőrözösebb lesz. – vette fel a pszichológiai köpenyét Marci, hogy a helyzetet kezelje.
• – Puha pofát három hete kérek. Nincs. Ez a válasz. Meg az, hogy rendes szakember nem a pénzt költi, hanem megoldást keres. 20 éve esztergálok. 15 éve CNC-n. A szartól a repülőig mindent legyártottam. De olyan, hogy nem volt puhapofa, a mesében sem volt. Na kisfiam, ezé’ nem fogjuk mi egymást megismerni. Mert én eddig voltam itt. – És Józsi kisétált.

A következő napokban Józsi távozásával csökkent a feszültség. Jöttek jelentkezők, nézelődtek. Volt aki elment, volt aki maradt. Marcinak lett számítógépe, lett szoftver is. Nem teljesen jogtiszta, de működött, és elkezdte a munkát. Sokat volt az üzemben. Hallgatta a srácokat. Igyekezett kezelni a helyzetet. A programozással kapcsolatos kéréseknek eleget tett. Sokszor az egyedi gyártás kihívásaiban elveszett. Visszafogott lehetőségeket látott szerszámozás és megfogás tekintetében. Az előgyártmányok megválasztása sem volt mindig szerencsés. És mindezen nehezítő tényezők többször vezettek vevői panaszhoz. Jobb esetben csak a késés, de nem ritkán minőségi hiányosságok miatt is. 

Ahogy Márton a szervezet befogadott tagja lett, hivatalossá vált a vezetői meetingekre. Ahogy kell, pohár vízzel, kávéval és jegyzet füzettel ült be. Összeírta a bajokat, megoldási javaslatot is vitt. Voltak mérőszámai. Minden ilyenre alaposan felkészült, és komoly eredményt vért tőle. Korábbi életében ez a munkamorál és teljesítmény rendszeresen komoly bónuszokhoz vezetett.

„Böfögte a levegőbe a demagóg nagy büdös semmit Géza.„

A kis cég másképp működött. Miután marci vázolta a problémákat és vissza fejtette az okokat, előadta a megoldási javaslatát. Mivel anno az interjú minden részélete fejlődésről szólt, nem óvatoskodott. Műszakilag jól kidolgozott megfogási, szerszámbemérési megoldásokat javasolt. 

• – Márton, köszönöm a munkád, látom, hogy sokat dolgoztál vele. – mondta Somogyi Gábor ügyvezető – de a kérdés nem az, hogy mitől lesz még drágább az üzem működtetése, hanem mitől lesz hatékonyabb. 
• – Drága az, ami nem térül meg. Ez megtérül. A 3-4 operációban készülő alkatrészeink pontatlansága abból adódik, hogy minden egyes megfogásban pozíció hiba van. Mire az alkatrész elkészül, a hiba kint van a határon. Az idő veszteségeink pedig a szerszámok kereséséből és szüntelen szereléséből adódik. A programozás csekély időt vesz el, nem ez a jelentős. Az általam javasolt rendszer beruházás igénye minimális ahhoz viszonyítva, amit hoz nekünk egy év alatt. – érvelt ekkorra visszafogott kedvvel Marci.
• – És ki vállalja a beruházás kockázatát? A gépparkba komoly összeget fektettünk, a munkánk minősége mégis elmarad az elvárásoktól, ezzel számokban is jól mérhető veszteséget okozva. – Mutatta egy másik arcát az igazgató.
• – A minőséget nem az üzemben kezdjük el csinálni, hanem már előtte. A tervezésre fordított idő, a megvásárolt eszközök és berendezések valamint az alapanyag mind döntően meghatározzák azt,. hogy mi lesz a kimenet. – Mondta Márton, de már csak az asztalt nézte, miközben lelki szemei előtt a 40 milliós gépekre felrakott rozsdás satuk és bilivasak táncikáltak. 
• – Átveszem az ügyet, és megoldjuk. Eddig is volt valahogy ezután is lesz. Nincs probléma. Nem kell venni semmit. Majd a tapasztalat és a hozzáértés meghozza a várt eredményt. – Böfögte a levegőbe a demagóg nagy büdös semmit Géza.

És abban a pillanatban Márton megértette, hogy a mindenhez hozzá semmit sem tevő Géza, hogyan lett a főnök bizalmasa.

Márton elveszett a nagyok csatájában. A hibát ott követte el, hogy elhitte, számít amit tud, és számít amit csinál. Valójában az számít, amit mond, vagy ahogy előadja..

A következő napokban a feladatok pont úgy mentek, mint előtte. Az emberek a gépeken tették a dolgukat. Voltak ügyesebbek, akik nagyon kreatívan használták a hiányos eszközöket és voltak, akik ellesték a praktikákat. Mint Márton is tette. Próbálta érteni, hogy mivel olcsóbb a végtelen idő, mint a jó eszköz, de nem jött rá. Így elengedte.

Amikor egy munka véget ért, egy másik jött be. Mikor valaminek látta a végét, valami más miatt lett kilátástalan minden. Így történt, hogy Márton egyre több időt töltött a dohányzó helyen fájó gyomorral, keserű szájjal. Volt, hogy gondolkodott, de volt, hogy csak imitálta. Ha sok volt neki, telefonált, mert akkor békén hagyták. Éjszakánként az ágyban forgolódva azon gondolkodott, hogy mi a különbség a kicsi és a nagy cég között. És bár meg nem fejtette, arra rájött, hogy a kis cégnél a semmivel oldanak meg mindent, ami mögött nincs, vagy csak ritkán van racionalitás. A nagy cégnél pedig a mindennel oldanak meg semmit, a világ mégis drágán fizet érte.

Márton szakmai boldogulását ekkor is a fejlődésben, a tanulásban látta. Gép mellől indulva lett belőle elismert programozó majd vezető technológus. És mostanra besokallt. De volt előtte hiteles, maga által járt út, amihez nyúlhatott. Így történt, hogy beadta a jelentkezését egy vízvezeték szerelő tanfolyamra, amivel kétségbeesett kísérletet tett a boldogulás nehezen járható útjáról, a boldogságéra lépni. 31 év élettapasztalata nem sok, de ahhoz elég, hogy ne legyen biztos a dolgában. Látott rá esélyt, hogy újra csak jegyet vált a következő szopó rollerre.  

Szerző: Sipos Ádám

További szórakoztató műhelymesékért kattints a gombra!