Ahogy eddig soha, fentről látta a világot. Miközben lassan emelkedett, nézte a rohangáló embereket, az út szélére húzódó autókat, de nem törődött velük. Az üzemet kereste, ahol dolgozott, mert fentről még sosem látta. És akkor észrevette. Kollégáit is látta a gyár udvarán, ahogy jókedvűen csevegnek. Hirtelen sziréna süketítő hangja csapta meg a fülét, majd édesanyja meleg mosolyát észlelte, ahogy felnőtt fiára tekint elnéző szemekkel. De ekkor már magasan járt. Olyan magasan, ahol még azelőtt nem.
Ádám minden reggel egy szörnyeteggel találkozott.
Félt tőle, tisztelte, és feltétel nélkül szerette. A kora hajnali órákban, mikor dolgozni ment, a garázson keresztül vezetett az útja. A szűk garázs félhomályában a tűzpiros szörnyeteg számonkérőn villogtatta a szemeit, és a fogaskerekei sziszegve súgták Ádámnak, hogy – csavard koppig, ha mered.
És Ádám heves szívdobogással, hirtelen lett verejtékes homlokkal kilépett a garázsból.
A magas vékony fiú lassú mozdulatokkal, megfontoltan tette a dolgát a munkahelyén, ahol két CNC megmunkáló központon dolgozott. Sosem kapkodott és keveset hibázott. Az általa elvégzett feladatok átgondoltak, pontosan megtervezettek voltak. Szerette a szakmát, szeretett programokat írni, szerette a kihívást.
Ez vitte új munkahelyére is, na meg a magasabb bér. A szörnyeteg sokba került, de minden fáradtságot megért.
Ezen az új helyen új gépek várták. Japán négytengelyes gépek, amiken igazán kibontakozhatott a kreativitása, és addig felszedett szakmai tudása gyorsan bővült az egyedi szerszámgyártó cégnél.
Szorgalmának köszönhetően a géphez járó oktatáson már minimális tapasztalattal vett részt, és az ott kapott információk, tudás és leírások gyorsították a munkát és növelték az izgalmakat. A paraméteres makró programozás a mindennapok része lett, a készítendő szerszámok bonyolultsága pedig a technológia iránti szomját oltották.
Nem volt azért minden rendben. A gépek újak voltak, de a kapott szerszámok és készülékek hiányosak és kopottak, a határidők szűkek, a kommunikáció pedig erősen akadozott. Ádám nyugodt ember volt, de egyre többször érezte, hogy valami feszíti belül. A délutánokat motorozással töltötte. Siófok gyakori vendége volt, de a környékbeli hegyek is ismerték Ádámot és a szörnyeteget.
A motorozással elütött délutánok aztán új lendületet adtak a néha gondokkal tűzdelt munkának, és a nyugodt fiú újra mosolygott. Visszafogottan és szerényen nyúlt a szája, olykor akár a füléig, ha egy-egy program jól sikerült, vagy ha egy bonyolultnak beharangozott darab gyártását meglepő gyorsasággal tudta elvégezni. Szerette jó teljesítményével megdöbbenteni környezetét.
Önbizalmát egy vezetéstechnikai tréningen való részvétel növelte. Profiktól tanult, akik dicsérték tehetségét. Ügyesen terelte az olasz sportmotort. Erős volt, és szinte tökéletes elektronika segített az úton tartani. Ehhez jött Ádám vele született érzéke, amit a tréning után határozottság is támogatott. Tisztelte a motort, de megtanult kevésbé félni tőle.
A délután szokványosan indult. A délelőtti munka siker és örömteli volt, mosolyogva hagyta el a műhelyt. A sugár alkatú fiú lomha lépteivel haladt a kocsi felé, de gondolatai rág máshol jártak. Vérében az adrenalin sűrűsödni kezdett.
Hazaérve nyugodtan ebédelt. Édesanyja főztje megbízhatóan jó minőségű volt, tápláló és szeretettel teli.
Ádám rutin szerűen kezdett cselekedni, agya szinte kikapcsolt. Az adrenalin indította automatizmus mozgatta testét. Magára húzta a bőrruhát, lábára erőltette a csizmát, de még nem csatolta be. Motoros bőrkesztyűjét és sisakját is kezébe fogta. Szerette a motoros ruha illatát. Ahogy bele szagolt, valami elindult a testében. Szívverése gyorsulni kezdett, vérnyomása emelkedett. A motor ekkorra a garázs előtt állt. Nem emlékezett hogy került oda, igaz, választ sem keresett. Keze a gázkarra, ujja az indító gombra húzódott, és ahogy megérintette, az önindító mint egy sziesztából ébredő olasz macsó, komótosan kezdett tekerni. De a szörnyeteg visszafogottsága csak addig tartott, míg a hengerekbe fecskendezett üzemanyag be nem robbant. Akkor aztán az életre kelt vad hang egyértelműen mutatta heves vérmérsékletét. Mint egy bemelegített bokszoló, aki bármelyik pillanatban elsüt egy jobb egyenest vagy egy bal felütést.
Ádám eközben az odakészített kesztyűt kezdte magára húzni. Lassan ment, pláne, hogy az indulás pillanatában megváltozott szívritmusa okán meg is szédült. Közben a motor elejéhez sétált, és szemből vizslatta. Ha a szörnyeteggel megy, sosem látja szemből, pedig ebbe a látványba szeretett bele. A lámpái szigorúak és szúrósak, versenyre hívnak bárkit, aki a tükörbe vissza néz rá. Aki pedig nem mer kiállni, ne is legyen az utakon.
A kesztyű után a csizma és a sisak becsatolása következett és a rituálé, miszerint Ádám a motor jobb oldalához állt. Hallgatta a száraz kuplung üzemszerű csörgését és mosolygott.
Ennek a hangnak státusza van. Ez egy rang, egy megkülönböztetés még a motorosok egyenlő világában is.
A sisakkal a fején aztán a nyeregbe ült. Bár szíve erősen vert, mozdulatai még mindig kimértek voltak.
Behúzta a kuplungot, amire megváltozott a szörnyeteg hangja. Egymásnak feszült fogaskerekei indulást követeltek. Bal válla fölött hátra nézve édesanyját látta meg. Nem hallotta, de szájáról leolvasta.
- – Óvatosan!
Diszkréten bólintott, és bal keze lassan kiengedte a kart.
A motor visszafogottan hagyta el az ismerős utcákat. A váltások csattanó hangja, a még hideg motor visszafogott bőgése lassan tüzelte Ádám vérét.
Amikor a vízhőfok közelítette az üzemmeleg szintet, Ádám óvatosan emelni kezdte a tétet. Jobb csuklója rá más helyzetben nem jellemző módon gyorsakat és mélyeket rántott a gázkaron. A motor bődületes ereje a hátsó kerékre feszült, ami a legjobb gumi ellenére is el-elvesztette a tapadást. Az olasz elektronika tette a dolgát, remekül a tapadás felső határán tartotta a motort, és a nyeregben a motorost.
Az első kanyarokat már nagyon kívánta. Szabályosan ült ki az ülésből, igazította térdét, ami erősen közelített az aszfalthoz. A fordulatszámmérő stabilan a felső egyharmadban volt.
A motor félelmetes és szexi hangja megrészegítette. Látása a periférián elmosódott. Szíve úgy kalapált, mint egy őrült fegyverkovács, halántékán lüktettek az erek. Pupillája kitágult, és mint egy akrobata mozgott a motoron. A szörnyeteg pedig tette, amire kérték. Tépte a láncot, gyilkolta a lánckereket, koptatta a gumit. A rövid hegyi út gyorsan elfogyott, de az országútra fordulva volt még némi esély adrenalint hajtani.
A nyomvájús fehér aszfalt próbára tette az embert és a gépet egyaránt. A motor stabilitása jelentősen csökkent, de nem volt mit tenni. Ádám úgy érezte nincs választása.
Koppig csavarta a gázt, és csak a váltás rövid pillanataira engedte el a kart. Majd ismét koppanás. Kevesebb, mint 4 másodperc alatt érte el a 100 km / órát -t, és 10 alatt a 200-at.
Az elektronika erősen dolgozott, hogy a hátsó kerék ne pörögjön ki, de Ádámnak is ügyesen kellett egyensúlyozni a megváltozott útburkolaton, hogy stabil maradjon a szörny futása.
A nagy sebesség, a megemelkedett vérnyomás és a fejbe szállt benzingőz hatására csak csíkokat látott. Az út két szélén, és középen. Inkább csak támpontok voltak, mint valódi látás.
Ekkor egy sötét folt került a képbe. Ádám azonnal elbizonytalanodott, de a szörnyeteg nem ijedt meg, tovább gyorsult. A gázelvételre aztán ő is reagált, a fékre pedig határozottan lassulni kezdett. Ahogy a sötét folt egyre nagyobb lett, Ádám egyre erősebben húzta, valósággal tépte a féket. A motor táncolt alatta, a fék dugattyúi mit a satu, szorították a pofákat. A tárcsa felhevült, talán világított is.
Ekkorra jól kirajzolódott egy a bekötő útról a főútra kanyarodó nyerges vontató. Ádám, felismerve a fékezés esélytelenségét, kerülni próbálta az akadályt, de mivel a balra nagy ívben kanyarodó jármű vezetője észlelte a veszélyt, ösztönszerűen a fékbe taposott, és elzárta a menekülés utolsó esélyét. Ahogy Ádám nem látta a nyergest, úgy a sofőr sem Ádámot. A jóval 200 feletti tempó a teherautó vezetője számára felfoghatatlan sebesség volt. Képtelen lett volna felmérni, mennyi ideje van a kanyarodási manőver végrehajtására.
Az út közepén megállt vontató teljesen elzárta a szörnyeteg útját. A fékezés hatására a motor elkönnyült hátulja keresztbe csúszott. Ádám kezei erősen támaszkodtak a kormányon. Fejét hátra húzta, hogy távolabb legyen az akadálytól.
Mikor már karnyújtásnyira volt, úgy érezte, szívverése lassulni kezd. Mintha megnyugodna.
Aztán csend lett. Néma csend.
A csattanást már egyiken sem hallották. Az akkorra sokkot kapott autóvezető, megmaradt lelki erejével a telefonjáért nyúlt, hogy segítséget hívjon, noha sejtette, a teremtő ereje is kevés, hogy csodát tegyen.
Ekkor emelkedett Ádám az ég felé. A szörnyeteg lent maradt, lehunyt szemekkel várta jobb sorsát. Ádám pedig a műhelyt kereste. Örült, hogy láthatta felülről, örült, hogy könnyűnek érzi a világot. Mintha minden gondja megszűnt volna.
És amikor már minden eltörpült a földi létből, és nem hogy az emberek, de a házak is hangya méretűek voltak, akkor hallotta meg édesanyja szívszaggató sikoltását, amint fia nevét üvölti. Ádám tett egy erőtlen kísérletet visszaszállni a földre, de szíve mélyén érezte, hogy ezen a világon ő már nem készít több forgácsot.
Igaz történet alapján!
Szerző: Sipos Ádám
