Frici hét óra után lépett ki a munkahelyéről. Kínosan figyelt arra, hogy mindenkinek feltűnjön, aki még bent van, hogy hosszú, 13 órás műszakot húzott le. Aki pedig láthatóan nem vett erről tudomást, annak elmesélte.
A délutáni nap fénye még meg-meg csillant az irodaépület üvegfelületein, de az üzem matt kopolit üveg oldalain már nem. A keserű hangulatú délutános műszak megkezdte az az napra jutott munkaidő második felét. Frici gyakori kellemetlen vendég volt az irodában, akit a diploma hiánya okozta oktalan kisebbségi komplexus gyötört, és megtűrt idegen az üzemben, aki folyton bizonygatta felsőbbrendűségét. Azt, hogy az gépek között kívülálló volt, Frici is tudta. Élvezte is, hisz ő „többre” hivatott. A dolog csak abban sántított, hogy munkaköre, feladatai és felelőssége ide kötötték. És a múltja is.
27 éve dolgozott a gyárban. Mondhatni gyerekként került ide, és az elmúlt csaknem három évtized minden történésének szem és fültanúja volt. De ha a dolgok másképp is történtek, mint ahogy gondolta, arra sem emlékszik senki, így maximális önbizalommal mesélhet bármit. Alig van itt valaki, aki megcáfolhatná. Talán egy-egy öreg szaki a gyártósoron. De ők jellemzően már ügyet sem vetnek Frigyesre, nemhogy lerántsák a leplet a történeteiről.
Negyed évszázad plusz néhány év sok mindenre elég, de Frici számára arra, hogy bárki megkedvelje, sajnos kevésnek bizonyult.
Gyalogosan a buszmegálló felé közeledve, Frici vissza-vissza nézett és mosolyogva, elégedetten idézte fel magában azt a sok eseményt, fejlődést, ami mögötte volt. Számos újítás, számos vezető váltás, technológiai fejlődés és gazdasági válság színesítette a gyárral való közös múltat, és Ő még mindig itt volt. Nem túl ügyes gyártósori munkásból csoport majd műszak vezető lett.
És ahogy jöttek az új szelek, a fiatal menedzserek és születtek új és hangzatos pozíciók, úgy lett termelési koordinátor, gyártástámogató, cellavezető, és maga sem tudja mi még.
A feladatai azonban nem változtak, noha valójában ő ebbe nem gondolt bele.
Büszkén vett részt meetingeken, és örült, hogy már nem értekezletnek hívják. Hamar megszokta az új szavakat, és használta is őket.
Bólogató hírvivő volt.
A meetingekre mindig felkészülten érkezett, olyan információt szállított, amivel kellemes színekben tűnt fel a felsővezetés számára. Az sem zavarta, ha másoknak ártott ezzel.
De ennél sokkal jobb tulajdonsága miatt őrizte meg Fricit a rendszer a vezetőváltások ellenére is.
Frici nem mondott nemet. Legalábbis magasra nem. Lefelé viszont a legapróbb kéréseknek is határozottan ellenált.
Ahogy a buszmegállóba ért kopottas barna bőrtáskáját, mely tán maga is szégyellte gazdája viselkedését, az egyik padra tette. Lassú, méltóságteljesnek szánt de sutára sikerült lépésekkel kimozdult a buszváró fedett teteje alól és megfürdött a napfényben.
Jellemző volt rá, hogy fejét az ég felé emelte.
Gyakran idézte fel ilyenkor azokat a nem gyakori de számára értékes pillanatokat, mikor a vállalat külföldre vitte. Továbbképzés, vevő látogatás ürügyén, a mások számára erőltetett és kellemetlen kényszer feladat, Frici számára a beteljesedés kirándulásai voltak.
Mennyei kalandok, melyekről ódákat zengett. Volna, ha bárkit is érdekelt volna.
A folyamatszemlélet, az értékáram, a minőségmenedzsment minden összefüggése, team munka, és szoftverek használatára vonatkozó fejtágítások Frigyes számára maga volt a “gyár vallás” bibliája.
Hitte, vallotta és terjesztette, mindig, mindenhol és mindenkinek amit tanult, ahogy tanulta, de sosem megértve azt.
Arról pedig fogalma sem volt, hogy a legtöbbször csak akkor hívták, ha valaki visszamondta az eseményen való részvételt.
A vállalat minden szabályát betéve tudta és attól tartva, hogy elfelejti, vagy hogy bármely helyzetben nem tud idézni belőle, gyakran magába mondogatta. A napfürdőzések ideális pillanatok voltak erre, akár a buszmegállóban.
Aznap a szokottnál is különlegesebb volt Frici számára. Tréninget tartott, ami azért volt rendkívül jó neki, mert ilyenkor aztán nem volt menekvése a hallgatóságnak. Kénytelen kelletlen el kellett viselniük a süketelést, a vakon elhitt bármit és midnent is, amit Fricivel valaha megetettek. Szabályok, ajánlások, irányelvek, a közös cél, a fejlődés fényes útja.
A ritkán tartott szünetekben viszont Frici ügyelt arra, hogy építse az önmárkát. A Frici brand erős volt, vagy inkább erőltetett.
27 év hőstetteit nem egyszer Svejk történeteihez hasonlították. Véletlen lenne?
Frici az órájára nézett és először elmosolyodott. Két éve kapta az órát, mikor 25 éves évfordulóját ünnepelte a választott társával, a gyárral. Frici nem értett az órákhoz, fogalma sem volt, milyen értéket képviselt. Tudatlan feltételezte, hogy az óra értéke annyi, amennyire Ő saját magát tartja, mert hát nyilván a gyár is őt sokra tartja, azért is adja.
Valójában egy közepesen bénán kidolgozott fém tokban ketyegő kínai kvarc volt a kezén, ami kétségtelenül tette a dolgát, ami kettős volt.
Mérte az időt, és elhitette Frigyessel, hogy érték.
Ahogy ez végig pörgött Frici előtt, eljutott a tudatáig, hogy mennyi is az idő és ráncolni kezdte a szemöldökét. A busz másfél perces nem megbocsátható késésben volt. Frici indulatos léptekkel ment el a padig, ahol kezébe vette a táskáját, majd az út széléhez lépett. Kezeit a szeme fölé emelte, és nézett a kb. 40 méteres távolba, ahol a busznak be kellett volna fordulnia.
Ahogy kezei a homlokához értek, meghallotta a busz hangját. Majd amikor megjelent előtte, Frici elégedetlenségét jelezvén széttárt karokkal adta a buszvezető tudtára érzéseit, amire az egy kicsit sem volt kíváncsi.
Mikor a busz ajtaja kinyílt, tűnt csak fel Fricinek, hogy a megállóban nem egyedül várakozik. A családjához siető népek az udvariasság szabályait be nem tartva igyekeztek le és felszállni a buszra. Frici feszülten, értetlenül figyelte a látottakat.
Micsoda átgondolatlanság, optimalizálatlan folyamat. Maga a pazarlás. Gondolta.
A buszon csak a sofőr mellett állva tudott utazni. Bár lett volna üres hely, a középen álldogálók és beszélgetők miatt számára nem voltak elérhetők. Rettenetesen bosszantotta ez a sok ki nem használt erőforrás, lehetőség.
-Optimalizáció, hajtogatta magában. Folyamatirányítás, szabályozás, hatékonyságnövelés.
A busz nehezen haladt a kora esti forgalomban. Autósok és gyalogosok lézengtek, kerékpárosok lomhán tekertek.
Ahogy ezt Frigyes a kellemes panorámát biztosító busz szélvédő mögül figyelte, megfogalmazódott benne, hogy itt bizony nincs áramlás. Hiányzik a FLOW. Céltalan bolyongónak látott mindenkit, akiket szabályokkal, képzésekkel, ha kell kirúgással lehet helyre tenni. A megállókban a sofőr el-elbeszélgetett, lassan indult.
Frici el is nevezte magában Mudának. A japánul szabad fordításban veszteséget jelentő szó szerinte jól leírta ennek az autóbuszvezetőnek a karakterét. Meglopja a társaságot, és elrabolja az utasok idejét. A szolgáltatás minősége alacsony, az idő rosszul beosztott.
Mire az otthonához közeli buszmegállóhoz ért, kínai kvarc órája három teljes perc késést mutatott.
A pékség csak Fricire várt, de ha mégsem így volt sem baj, mert Frici Úr így gondolta.
Legnagyobb meglepetésére aznap is, mint mindig kisebb sor állt a népszerű kenyérbolt előtt.
Az emberek vették a vacsorára, reggelire valót. Válogattak, kedvesen beszélgettek. Ezt Frigyes ráncolt szemöldökkel és emelkedő vérnyomással, értetlenül figyelte.
Közben azon morfondírozott, hogyan lehetne ésszerűen megoldani a pékáru kiosztás kérdését. Az igényt előre le kell adni. Gyártani csak akkor és csak annyit lehet, amennyit a KANBAN kártyák jelölnek. A szükséget pedig a napi elégedett kalória határozza meg. Az elhízott ember teljesítőképessége alacsony, gyakrabban van betegszabadságon, így veszteséget okoz.
Épp egy pici hiányzott, hogy tökéletesen kidolgozza életképtelen elképzelését, mikor 120 másodperc várakozás után végre sorra került. Pontosan tudta mit szeretne, és a kiszolgáló is.
Nem csak a gyárban nincs valódi változás 27 év alatt.
A pékség után a sarki kisbolt következett. Felvágott, tej.
A záráshoz közeli órák a személyzet számára a polcok feltöltésének ideje is volt egyben.
A kassza üres maradt egy-egy percre, az árufeltöltésbe mindenki besegített ilyenkor, ha tehette.
Ez sajnos azt eredményezte, hogy a vevőnek néhány pillanatot várnia kellett.
Frigyes rutinos mozdulatokkal pakolta kosarába a szokásos termékeket, és a kasszához sietett. Ami üres volt.
Körbe nézett, arcáról üvöltött az elégedetlen felháborodás.
Látta, mi történik, de nem értette. Számára ez nem volt más, mint a feladatkörök meghatározatlansága, hibás feladatkiosztás, és elégedetlen vevőket eredményező hibás rendszer.
Tarkóján tompa nyomó fájás jelentkezett. Meggyőződéssel konstatálta, hogy ma is átlagon felüli szellemi teljesítményt nyújtott, és bizony ennek vannak tünetei. Kedvetlenül fizetett, majd duzzogva távozott.
A lakótelepre érve, kezében szatyorra és bőr táskával sietve lépkedett. Fáradt volt, de ezt nem hogy másnak, de magának sem vallotta volna be soha.
Kezei remegtek, bizonytalanül ütötte be a társasház ajtajának nyitó kódját.
Az ajtó sípolással jelezte, hogy nyitható.
A liftbe lépve homlokán izzadságcseppek gördültek le. Fülledt idő van, gondolta.
A saját szintjükön megállva Fricit furcsa érzés fogta el. Család. Káosz. Szabályozatlan folyamatok, átláthatatlan rendszer, zajos kommunikációs csatorna. Ebben a világban nem ismerte ki magát.
Az ajtón belépve szétdobált cipők, zene és tv zaja fogadta. A gyerekek hahotáztak, az asszony telefonált. Megérkezését semmilyen reakció nem követte.
Frici látása periférián összefolyt. A keskeny falaknak támaszkodva rúgta le cipőjét, és támolygott a kisszoba felé, miköben a kezében lévő tárgyak szabályozatlanul a földre kerültek.
Az ágyba ruhástól dőlt be,miközben a szoba falai mint egy hidraulikus prés nyomták össze a bútorokat és vele őt is.
A szemét már nem merte kinyitni, mikor gondolatai a képzések felé terelődtek. Ha ő tarthatna mindenkinek tréninget, ha hozhatna szabályokat, akkor minden jobb lenne. Egyértelmű célok, jól kijelölt utak. A jutalom pedig a munka dicsősége lenne.
Eszmefuttatásának nem ért a végére, mikor fejébe erős és éles fájdalom hasított, izmai megfeszültek és Frusztrált Frigyes számára elsötétült a világ.
Szerző: Sipos Ádám
